Ebben a csoportban három csapat bármilyen sorrendben továbbjuthatott még. A legrosszabb verzió jött össze.

Szenegál kúl kapitánya merészeket húzott, átalakította a középpályát, Kolumbia a remeklő csapatával kezdett.

FIFA World Cup ? on Twitter

TEAM NEWS (2/2) // #SENCOL #WorldCup

Azonban túl sokáig nem játszhatott a legjobbakkal a dél-amerikai csapat, mivel James megsérült, fél óra után le kellett cserélni. Ezen kívül már csak egyetlen érdekes esemény volt az első félidőben, mégpedig Mané és Davinson Sánchez találkozása: Mazics előbb megadta a tizenegyest, majd visszavonta. Kiváló döntés, majd remek ítélet. És pazar szerelés.

Főleg Szenegál akarata érvényesült, arról nem beszélve, hogy az iksz esetén az afrikaiak jutnak tovább. Egy esetleges vereség esetén is továbbcsúszhattak volna, de csak akkor, ha Japán jobban kikap, mint ők, vagy több lapot kap. Igen, ez lett a fontos. Nem jó így.

Viszont ez lett, merthogy Yerry Mina meging átugrott mindenkit, a 74. percben onnan fejelt gólt, ahol már ritkább a levegő. 0–1

Ezzel Kolumbia csoportelső lett, Szenegál pedig azért lett harmadik, mert több sárga lapja van. A fair play-mutató döntött, mivel a pontok, a gólok és az egymás elleni eredmények is azonosak voltak Japánnal. Teljesen hihetetlen.

H-csoport, 3. forduló

Szenegál–Kolumbia 0–1 (0–0)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés