Ez világszinten is komoly távolság.

Január 7-én két helyszínen engedtek el GPS jeladóval ellátott palackot a PET Kupa szervezői. Az elsőt Tivadarnál dobták az áradó Tisza fő sodorvonalába, míg a másikat Alsóbereckinél a Bodrogba. A palackokra erősített speciális jeladók GPS műholdas összeköttetéssel működnek. A bodrogi palack nem jutott messzire, napokat töltött Sárospatak alatt egy műanyaglerakatnál. Ezután továbbúszott, majd egy másik ártéri területen akadt el.

A tiszai jeladós palack egy nap alatt Tokajig jutott, két helyen hosszabban időzött (Tiszafüred fölött, majd az Abádszalóki-öböl bejáratánál), hogy aztán egy hét és körülbelül 300 kilométer megtétele után végül a Kiskörei Vízlépcsőnél torpanjon meg.

„Az, hogy nem jutott át rajta, igazolja, hogy a duzzasztómű valódi védvonalként óvja a folyó alsó szakaszait a szennyezéstől. Az áradások alkalmával akár 600 köbméter feletti, körülbelül 6000 tonnányi hulladékot is képes feltartóztatni a Kiskörei Vízlépcső” – írják közleményükben a szervezők. A felhalmozódó hulladékot a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei minden évben hónapokon át tartó megfeszített munkával termelik ki és dolgozzák fel, a PET Kupa önkénteseinek bevonásával.

Miután kifogták a tiszai palackot – amelynek útját minden érdeklődő folyamatosan követhetett a Hulladékmentes Tisza projekt oldalán – a vízlépcső déli, alvízi oldalán ismét útjára bocsátották, hogy újabb hasznos adatokat küldhessen a hulladék útjának kutatásához. „Világviszonylatban is jelentős eredmény, hogy ilyen hosszú távon sikerült nyomon követni a folyón mozgó műanyag szennyezés mozgását” – mondják.

A jeladóval ellátott palackok útjának követésétől azt várják a kezdeményezők, hogy választ kapnak arra, mekkora sebességgel haladnak a palackok az áradó folyókon, mekkora távolságot tesznek meg adott idő alatt, és hogy hol, miért és mennyi ideig akadnak el.

„Ha ismerjük a szennyezés viselkedését, a folyótisztító akcióknak is nagyobb esélye van a sikerre” – magyarázzák.

(Forrás: PET Kupa, MTI, fotó: PET Kupa. A címlakép illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

Már csak 2792 területről szennyeződik a Tisza magyarországi szakasza

A román, szerb, ukrán és szlovák folyószakaszokon pedig még több mint ezer szemetes terület van.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés