Egyre jobban benépesítik a növények a világ legmagasabb hegycsúcsának, a Mount Everestnek a térségét és a Himalája hegységet az Exeteri Egyetem új tanulmánya szerint.

A Global Change Biology című folyóiratban megjelent tanulmányukban a brit kutatók műholdas adatokat tanulmányozva mérték

  • az erdőhatár (a magányos fák felső határa)
  • és a hóhatár (ahol az év minden napján hó fedi a területet)

között élő növények kiterjedését. A NASA Landsat műholdjai által 1993 ás 2018 között készített felvételek tanúsága szerint a hóhatár alatti vegetáció jelentősen növekedett a tengerszint feletti 4150 és 6000 méter közötti térségekben.

A különböző magasságokban és helyszíneken eltérő mértékű a terjeszkedés, a legjelentősebbet az 5000–5500 méteres magasságban mutatták ki a kutatók.

A szakemberek nem vizsgálták meg a változás okait, de felfedezéseik egybeesnek azzal a modellel, amely kimutatta, hogy a globális felmelegedés hatására a Himalája térségében mindenhol csökkent azon területek kiterjedése, ahol túl alacsony a hőmérséklet a növényi élet számára.

Sok kutatás készült a jégolvadásról a Himalája térségében, köztük egy olyan, amelyik kimutatta, hogy a jégveszteség megkettőződött 2000 és 2016 között.

„Fontos figyelemmel kísérni és megérteni a jégolvadást a nagy hegységrendszerekben, de a hóhatár alatti ökoszisztéma jóval nagyobb területet foglal el, mint az állandó hó és jég, és nagyon keveset tudunk erről az ökoszisztémáról, valamint arról, hogy az miként hat a vízellátásra”

– mondta Karen Anderson, az egyetem környezeti és fenntarthatósági intézetének kutatója.

Ez is érdekelhet:

(forrás: BBC, Phys.org, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában