Ezzel akadályozzák meg, hogy az az Északi-tengerbe jusson.

A világon elsőként alkalmazott technológiát, az úgynevezett nagy buborékgátat egy holland start-up cég, az amszterdami önkormányzat és a regionális vízgazdálkodási hatóság indította el tavaly. Az egyszerű eszköz a csatornák vízében lévő hulladékot – különösen a kis műanyagdarabokat – a Westerdok csatorna szélére tereli, ahol összegyűjtik és kiemelik a vízből. A próbaüzem azt mutatta, hogy az úszó hulladék mintegy nyolcvan százalékát képes összegyűjteni.

"Az óceánokban lévő műanyaghulladék több mint kétharmada a folyókból, csatornákból jut oda. Ha ezeket egyszer be kell gyűjteni, akkor azt miért ne tehetnénk meg a folyókban?" – tette fel a kérdést Philip Ehrhorn tengerészeti mérnök, a technológia társalkotója. A csatornákra azonban nem tehetnek hagyományos gátat, hiszen nem lehet lezárni a vízi élőlények és a hajózás elől. A megoldás

a légbuborékgát: egy hosszú, perforált cső, amely a csatorna mélyén, ferdén fut mintegy hatvan méter hosszan.

Sűrített levegőt pumpálnak bele, amely a csőből buborékok formájában felszállva a vízben gátat alkot, miközben a természetes vízfolyás segít abban, hogy a csatorna széléhez sodorja a hulladékot, amelyet egy hulladékgyűjtőben fognak fel.

Ehrhornt egy ausztráliai szennyvízkezelő technológiája ihlette, amelyet 2015-ben tanulmányozott. "Az egyik fázisban levegőztetik a vizet, olyan légbuborékokat juttatnak be, amilyenek egy nagy jacuzziban látunk. Az emberek által a vécétartályokba dobott kicsiny műanyagdarabokat egy sarokban gyűjtik össze, ez volt az, ami az ötletet adta. Ha a műanyagot oldalra terelhetjük, miért ne tehetnénk ezt meg tudatosan, egy folyóban”.

Az első ilyen működő buborékgát napi huszonnégy órában, három évig működik majd Amszterdamban, és a fenékkotrást fogja kiegészíteni, amellyel jelenleg évente mintegy negyvenkét tonna nagyméretű műanyag hulladékot gyűjtenek össze a város vízi útjairól.

Ez is érdekelhet:

Bangladesben nehéz életük van az önkéntes környezetvédőknek

Ezek a képek megmutatják, miért fontos a munkájuk, és azt is, miért kemény.

(Forrás: The Guardian, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Méheknek és virágoknak indult társkereső Bécsben

További cikkeink a témában