Jelentősen lehetne csökkenteni a környezet és az utak terhelését.

A vasúti, vízi és közúti fuvarozás hatékonyabb együttműködésére lenne szükség – áll a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) legfrissebb éves elemzésében.

A szövetség szerint olyan ösztönző rendszert kellene kidolgozni, amely új forgalmakat generál a vasúti és vízi intermodális fuvarozási rendszerekre:

  • egyszerűbbé kell tenni és fel kell gyorsítani a vasúti határforgalmat, mert a tehervonatok esetenként akár kilenc órán át is egy-egy szomszédos ország határállomásán várakoznak
  • szükség lenne egy olyan budapesti terminál megépítésére is, ahol a nem daruzható közúti pótkocsikat át lehetne rakni a vasútra.

Ha az ezer kilométer feletti közúti áruforgalom 10 százalékát vasútra és vízre terelnék, évente mintegy 50 ezer kamionnal kevesebb közlekedne a magyar közutakon.

A kombinált árufuvarozás fejlesztésével jelentősen csökkenne a közutak és a környezet terhelése, új megrendelésekhez jutna a vasúti és vízi ágazat, és enyhíthető lenne a logisztikai szektor egyik legnagyobb kihívását jelentő sofőrhiány is. Ennek eléréséhez megfelelő ösztönző rendszer kidolgozására, a vasúti szabályozók egyszerűsítésére és beruházásokra is szükség lenne.

A szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy tavaly tovább nőtt a közutak leterheltsége, minthogy az építőipari beruházások miatt jelentősen, mintegy 15 százalékkal bővült a belföldi fuvarozás volumene.

Tavaly a Magyarországon bejegyzett fuvarozó vállalkozások által szállított áruk 78 százalékát vitték közúton, ez mintegy 169 millió tonna árut jelent.

Ez is érdekelhet:

12 nyomasztó kép a környezetszennyezésről

Jobb lenne, ha nem látnánk? Igen, mert szeretnénk azt gondolni, hogy nem akkora a baj.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában