A NASA rendszeresen kongatja a vészharangot, és igazság szerint jól is teszik. Ha ugyanis így folytatjuk, ahogy eddig, egészen biztos, hogy az unokád már nem egy olyan világban fog élni, amilyenben nagyapádnak volt szerencséje.

A legújabb ijesztgetés tárgya ismét a légszennyezettség, de ezúttal olyan tényezőket vettek számításba, melyeket közvetetten a globális felmelegedésnek köszönhetünk. Mivel az utóbbi pedig épp az emberi civilizáció miatt lett egyre fenyegetőbb tényező, ezért nem túlzás kijelenteni, hogy végső soron ezt is magunknak köszönhetjük:

A képen olyan részecskéket láthatsz, mint például a por, a vulkáni hamu, az erdőtüzek miatt a levegőbe kerülő korom, füst, vagy épp a forróság miatt egyre nagyobb mennyiségben jelen lévő sós vízpára. A vizualizáción a szénrészecskéket piros, a sós vízpárát kék, a port pedig bíbor színben ábrázolták.

Ezek közül egyik sem arról híres, hogy különösebben hűtenék a bolygót, így a jelenség tovább szélesíti azt a gödröt, amit az emberiség maga alatt kezdett el ásni a XX. században.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában