Az előállított áruk 16 százaléka vész kárba világszerte.

116 000 000 tonna – az Edinburghi Egyetem szakembereinek vizsgálata szerint ennyi tejet és tejterméket pazarolnak el az emberek:

  • 55 millió tonnányi tejtermék még a boltokba kerülés előtt megromlik
  • 60 millió tonnányi tejterméket a kiskereskedők, közvetítők és a fogyasztók dobnak ki

(Ez ugyan nem jön ki 116 millióra, de majdnem.)

"Ahhoz, hogy egy jóval hatékonyabb rendszert tudjunk fenntartani, és csökkentsük az élelmiszertermelésünk környezetre gyakorolt hatásait, muszáj átgondolnunk, miként tudjuk visszaszorítani ezeket a veszteségforrásokat" – mondta Peter Alexander, az egyetem munkatársa.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a fejlődő országok jelentős részében a tárolási és szállítási nehézségek miatt nagyobb százaléknyi tejtermék vész kárba a tejgazdaságtól a boltig tartó szakaszon, mint a gazdaságilag fejlettebb országokban.

Ománban például a termékek 15 százaléka nem jut ki a gazdaságokból, Svédországban ugyanez az arány nulla százalék.

A fejlettebb országokban a kiskereskedői és fogyasztói szinten vesznek kárba a tejtermékek, illetve sokak szerint a haszonállatok tejjel táplálása is pazarlás, mivel a tehéntej kevesebb energiát és fehérjét tartalmaz, mint a takarmányok.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: The Guardian/MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában