Igen, olyan harci gáz, amilyent az első világháborúban használtak.

Az elmúlt időszak szmogriadói mutatták, a durva légszennyezés nem csak a pekingieket vagy a legszennyezettebb városok toplistájának szerencsétlen helyezettjeit sújtják.

„A levegő szennyezettségét ma már 70 százalékban a lakossági fűtés okozza.”

Ezt nyilatkozta V. Németh Zsolt Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős államtitkára a köztévének, megemlítve, hogy régebben ugyan a közlekedés és az ipar okozta a légszennyezés nagyobb részét, ám a nagyipar leépülésével, az új üzemek és új járművek korszerűsödésével viszont jelentősen megváltozott a helyzet.

Ha a lakossági fűtés a fő szennyező, akkor elég furcsa szankció, hogy a szmogriadó riasztási fokozatánál a kb. a szennyezés 10%-áért felelős járművek közlekedését korlátozzák – mondhatja a bennünk élő logikus gondolkodó, de az autózás hiányába kevesebben szoktak belepusztulni, mint a fagyba. Az államtitkár szerint nem csak szociális okokból égetnek az emberek mindenfélét, ha így lenne, „nagyságrendileg jobb lenne a levegő”.

Ezért a Fűts okosan! kampányban tájékoztatják a lakosságot, hogyan kell helyesen tüzelni, vagy hogy a

pvc elégetésekor keletkező foszgént az első világháborúban még harci gázként használták.

Ezenkívül jogszabály készül, amely szabályozni fogja a fűtőanyagok kéntartalmát és minimális fűtőértékét, hogy a kis tüzelőberendezésekben mit szabad elégetni.

„Fűts okosan!" a tisztább levegőért

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés