A repülés súlyosan szennyező – jó, ha legalább a repterek nem azok.

A Budapest Airport először tavalyi érte el ezt a környezetvédelmi minősítést a Repülőterek Nemzetközi Tanácsának európai divíziójától, amelynek lényege, hogy a repülőtér működése során keletkező szén-dioxid-kibocsátást teljes mértékben képes ellensúlyozni.

Ezeket a szigorú környezetvédelmi normákat Európában csak 39 – javarészt skandináv és olasz – repülőtér teljesíti, a régióban a budapesti az egyetlen karbonsemlegesen üzemelő repülőtér. Az eredményhez hozzájárul, hogy a reptéren működő cégekkel közösen egyre több területen használnak elektromos járműveket, számos helyen növelték az épületek és hangárok hőszigetelését, optimalizálták a vízhálózatot és a vízfelhasználást, és karbonkrediteket is vásároltak.

2016-ban indították a programot, azóta közel 50 százalékkal csökkentette a repülőtér az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátást.

2019 és 2021 között a 2016-os szinthez képest további tíz százalékkal csökkentik az egy utasra számított szén-dioxid-kibocsátást.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: Budapest Airport, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés