A háborúk és a nyomor elől menekülők mellett hamarosan több millió olyan emberrel is számolni kell, akik az éghajlatváltozás miatt kell elhagyják otthonukat. Új-Zéland már készül.

Egyelőre kísérleti vízumként emlegetik azt a lehetőséget, amivel azok egy része élhetne, akik a felmelegedés miatt emelkedő vízszint miatt veszítenék el otthonukat. James Shaw klímaváltozásügyi miniszter közölte, hogy az rendszert a veszélyeztetett, csendes-óceáni kis szigetek vezetőivel együttműködve dolgozzák ki.

A speciális vízumra már korábban is szükség lett volna: mivel a menekültügyi törvények eddig faji, nemzetiségi, vallási vagy politikai okból üldözötteket ismert el, ezért néhány, Kiribatiból és Tuvaluról érkező embert már kiutasítottak, mert bár a klímaváltozás miatt érkeztek Új-Zélandra, jogilag nem volt más lehetőségük a hatóságoknak.

Új-Zéland gesztusa szép és előremutató, de aligha oldja meg az évtizedek múlva igen súlyossá váló problémát: jelenleg 750 embert fogadnak be évente, és hat év múlva is csak négyezerre emelnék a korlátot.

Szomorú rekord: 800 ezer éve nem volt ennyi szén-dioxid a Föld légkörében

Az emberi tevékenység és az El Nino közösen felelnek az új csúcsért.

(Forrás: The Guardian)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában