Az Arktisz sötét, naptalan telének hőhulláma – mely hózáporokat okozott Európában – lehet, hogy egyszeri különlegesség volt, ám a tudósok amiatt aggódnak, hogy a globális felmelegedés károsítja a sarki örvényt, a kiterjedt viharrendszert, amely valamikor izolálta a fagyos északot.

Az Északi-sarkot márciusig nem éri napsütés, azonban februárban a meleg légáramlat a hónap sok évtizedes átlagánál 35 Celsius-fokkal is magasabbra hevítette a levegőt Szibériában – a helyzet annyira bizarr, hogy Grönlandon idén eddig 61 óra telt el fagypont fölött, és olykor melegebb van, mint Londonban vagy Zürichben. Az Északi-sarkvidék mindig vészcsengőnek számított az éghajlatváltozásban, mert itt felerősödnek az ember okozta melegedés hatásai. És most úgy tűnik, van baj, nem kicsi.

„Ez még az anomáliák között is anomáliának számít, annyira meghaladja az átlagot, hogy aggódhatunk, további meglepetések jönnek, ha az ember továbbra is piszkálja a dühös fenevadat, a föld klímáját”

– magyarázta Michael Mann, a Pennsylvaniai Állami Egyetem földtudományi központjának igazgatója.

Grönland fővárosa, Nuuk

„A kiugró hőmérsékleti értékek normális időjárási jelenségnek számítanak, az utóbbi azonban nagyon sokáig tartott és nagyon meleg volt” – mondta Ruth Mottram, a Dán Meteorológiai Intézet szakembere. Az elmúlt 50 évben nem tapasztalt jelenség okait most vizsgálják, elsősorban azt, hogy a meggyengült sarki örvény lehet-e a háttérben.

Az örvény az Északi-sarkvidék és tőle délre eső szárazföldek közötti hőmérsékleti különbségtől függ,

ami egyre kisebb, mert a sarkvidék gyorsabban melegszik, mint a Föld bármely más területe. Míg az átlagos melegedés 1 fokos, az Északi-sarkvidéken majdnem 3 fokos, ami a jégtömegek olvadásával jár.

A jelenség mögött a sarki örvény gyengülése állhat

A NASA adatai szerint az északi jég most évtizedenként 13,2 százalékkal csökken, ami egyre nagyobb nyílt vízfelületet és magasabb hőmérsékletet eredményez. A sarki örvény gyengülése miatt egyes tudósok elmélete szerint a melegebb sarkkör, hidegebb kontinensek időszaka következik, amit ugyan sokan vitatnak, jelenleg mégis ez tapasztalható Európában.

Az Északi-sarkot természetesen nem csak a klímaváltozás fenyegeti:

Kitérsz a hitedből, ha megtudod, mennyi műanyag van egy liter vízben az Északi-sarkon

Mert az északi-sarkot nem csak a globális felmelegedés veszélyezteti.

(forrás: The Guardian, BBC, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés