Átadták Svédországban azt az útszakaszt, amely lehetővé teszi, hogy menet közben is tölthessék az akkumulátorokat az elektromos gépjárművek – ilyenre pedig a világon eddig nem volt példa.

Az eRoadArlanda projekt keretében átadott 2 kilométeres útszakasz Stockholm közelében, az Arlanda Nemzetközi Repülőtér, valamint a közeli Rosenberg logisztikai részleg között épült meg úgy, hogy lényegében a 893-as számú közút egy részét modernizálták. Az úton egyébként egy sínszerű pályát láthatunk, és ahhoz, hogy energiát vehessünk fel a rendszerről, szükség van egy különleges karra – így bárki nem tudja használni egyelőre a szolgáltatást.

Ugyanakkor ha az áramfelvevő kar adott, akkor minden zökkenőmentesen, automatizálva megy, ugyanis a csatlakozó magától leereszkedik a pályára, majd miután az autó átment a szakaszon, felemelkedik, mintha mi sem történt volna. A továbbiakban ugyanakkor a svédek tervezik azt is, hogy más közútszakaszokat is villamosítsanak, de hát ez nem csoda, Svédország ugyanis élen jár a zöld technológiák alkalmazásában. Idővel pedig remélhetőleg a „kampóra” sem lesz majd szükség.

Ez is érdekelhet:

A fiatal holland zseni, aki megmenti az óceánokat - Boyan Slat és az Ocean Cleanup sztorija - Roadster

Egy görögországi utazás során merült fel az akkor még csak tizenhat éves Boyan Slatban egy ártatlannak tűnő kérdés: mi lenne, ha az óceán öntisztító, vagy legalább részben megtisztítható lenne? Nyolc évvel, 31 millió dollárral és számos prototípussal később Slat és az általa megálmodott Ocean Cleanup projekt úgy néz ki, valóban megoldást talál egy égető problémára: az óceánban egyre halmozódó, lebegő műanyaghulladék begyűjtésére és újrahasznosítására.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában