Jeppe Knudsen Ringsted mindig is rajongott a természetért. Mivel vidéken nőtt fel, hamar megtanulta tisztelni és szeretni az élővilágot, az anyatermészet iránti kötődéséből pedig munkája során is nem egyszer merített.

A grafikus nemrég egy közös projektbe fogott Nicolai Søndergaarddal: a Dau-Daw kezdeményezésen belül egyedi térképeket és posztereket terveznek – Jeppe felel a kreatív megoldásokért, társa pedig a menedzsmentért. A munkák egy része a fenntartható fejlődés, a környezettudatos életmód, valamint a természettel való összhangba kerülés eszméi jegyében születtek, ezek közé tartoznak azok a térképek is, amelyek állat formájú, fiktív kontinenseket jelenítenek meg.

A Dau-Daw kiötlői

Jeppe elmondása szerint több hónapba telt, mire megteremtette ezeket az apró világokat. A térképek egyébként hihetetlenül kidolgozottak: nemcsak, hogy a „kontinensek” állati formájúra lettek szabva, de ha belenagyítunk a részletekbe, akkor láthatjuk csak, hogy a rajta szereplő országoknak, hegységeknek, tavaknak és városoknak a térkép nevét viselő állatokhoz (pontosabban: osztályokhoz, családokhoz, alcsaládokhoz, nemzetségekhez, nemekhez) nem kevés közük van.

Ilyesmiken dolgoznak a srácok

Például az Elephantidae kontinenst ábrázoló térkép (Land of the Elephant, azaz az Elefánt Földje vagy Elefántföld) földrajzi objektumai főként az elefántfélék (melynek latin elnevezését viseli a térkép) családjába tartozó fajokról vannak elnevezve: Mammuthus africanavus (afrikai mamut), Elephas maximus bengalensis (indiai elefánt), Palaeoloxodon antiquus (erdei őselefánt), és így tovább.

Elephantidae – Elefántföld

Canis – Farkasföld:

Ursidae – Medveföld:

Trochilidae – Kolibriföld:

Cervidae – Szarvasföld:

Vulpini – Rókaföld:

Pantherinae – Nagymacskaföld

És végül itt a Land Ho, amely a híres felfedezők előtt tiszteleg:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés