Mire az Audi brutális kombija kifutó modell lett, addigra szériában 605 lóerősre izmosodott, a tuningcégek pedig még ennél is tovább mentek. Az Abt most például kihozott belőle egy 1018 lóerős hibridet.

Szériában még 560 lóerős volt az Audi RS6 Avant 4 literes biturbó V8-asa, amit a Performance változatnál 605 lóerőre növelt a gyár. Az Abt számára pedig ez még csak a kezdet volt, hiszen a nemrég bemutatott, Jon Olsson számára a leégett régi helyett készített új sportkombi a munkájuk nyomán 735 lóerőre volt képes. És ez mind semmi ehhez az autóhoz képest.

Az RS6-E Hybrid Concept ugyanis, mint a neve is mutatja, hibrid, de nem a takarékosságra kihegyezett fajtából. A V8-asát 720 lóerőre állították be, amihez a hajtásláncban egy 288 lóerőre és 317 Nm nyomatékra képes elektromotor is csatlakozik, egy 13,6 kilowattórás akkumulátor társaságában.

Az eredmény 1018 lóerő és 1291 Nm nyomaték, amivel már a szuperautók ligájába lépett az Abt által tuningolt kombi.

A szériamodell 3,7 másodpercéhez képest 3,3 is elég ahhoz, hogy százra gyorsuljon, a végsebességét pedig nem korlátozzák 250-nél, így 320 km/órával is száguldhat. A 21 colos kerekeken gördülő, H&R futóművel szerelt RS6-E egyelőre prototípusnak számít, de nem lennénk meglepve, ha nemsokára felvenné a kínálatába az Abt.

Gyors Audi? Mutatunk még egyet:

Izom, de nem állat - Audi RS5-teszt - Roadster

Egészen mesteri szintre fejlesztette az Audi az egyenfazont: a típusainak úgy nyolcvan százalékát legfeljebb akkor ismerni fel, ha van mellette valami, amiből a méretére lehet következtetni. Ez az Audi viszont nagyon nem ilyen. Misano vörösben a legunalmasabb tucatszedán is feltűnő lenne, az RS5 viszont seszínben is ütne, így pedig olyat üt, mint Klicsko, ha valaki olyan bátorra cuccozza magát, hogy felbosszantsa.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában