1947. március 12-én gördült ki egy maranellói garázsból a legelső Ferrari, a 125 S, amely hamarosan sikeressé vált a versenypályákon, a cégből pedig mára a világ legelismertebb sportkocsigyártója lett. Így indult a történet.

Pontosan 70 évvel ezelőtt indult első útjára a Ferrari legelső modellje, a 125 S-t maga Enzo Ferrari vitte el az első próbaútra. 1,5 literes V12-es motorja 120 lóerős volt, ami elég messze áll a legújabb 812 Superfast 6,5 literes V12-esének 800 lóerejétől. De a 3,45 méter hosszú autócska csak 650 kilogrammot nyomott, így akár a 209 km/órás sebességet is megfutotta.

A 125 S hamarosan a versenypályákon is bemutatkozott, első futama pedig, ahogyan Enzo Ferrari mondta, „ígéretes kudarccal” zárult. A piacenzai versenyen ugyanis vezette a mezőnyt, amíg az üzemanyagpumpa hibája miatt fel nem kellett adnia a küzdelmet. De napokkal később Rómában már nyert, amit még 1947-ben öt további győzelem követett.

Így indult a Ferrari legendája, amit ezzel a filmmel ünnepeltek meg az olasz gyártónál:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában