Kiger néven mutatta be a legújabb szabadidő-autóját a Renault, a négy méter hosszú újdonság a Captur vagy akár a Duster kistestvére is lehetne.

Jelenleg a Captur a legkisebb crossover a Renault európai kínálatában, de a most bemutatott Kiger még annál is rövidebb, mindössze 3,99 méter hosszú. A méretéhez képest jól hangzik, hogy a csomagtartója alapból is 405 literes, a hátsó ülések ledöntésével a duplájára növelhető, ami a Clio praktikusabb alternatívájává tehetné.

A Renault eredetileg Indiának tervezte az autót, a négy méternél rövidebb típusok ott ugyanis kedvezőbb adóbesorolás alá esnek. A bemutatóján kiderült, hogy

később Indián kívül is forgalmazni fogják, de azt, hogy melyik országokban vezetik be, csak később árulják el.

A széria hat légzsák és a kényelmi felszereltség mindenesetre azt mutatja, hogy nem csak fejlődő országoknak szánják.

A motorkínálata is megfelel a nálunk ismertnek, hiszen az alapmodellt az egyliteres, háromhengeres benzinmotor 72 lóerős, 96 Nm nyomatékú változatával szerelik, és kérhető a 100 lóerős, 160 Nm nyomatékú turbós kivitel is.

A kormánykerék mögött 7 colos színes kijelző mutatja a műszereket, középre 8 colos érintőképernyő került.

Ha úgy döntenek a Renault-nál, hogy Európában is bevezetik, akkor a Captur kistestvére lehetne a Kiger,

de az is elképzelhető, hogy Daciaként mutatják be, ekkor a Duster és a Sandero Stepway olcsóbb alternatívája lehet. Hasonlóan járt a Renault Arkana, amit eredetileg csak keleti piacoknak szántak, de végül hozzánk is jön, és az elektromos Renault Kwid, amit Dacia Spring néven hoznak Európába.

Ez is érdekelhet:

Bigster néven egy nagyobb szabadidő-autóval készül a Dacia

A Duster nagytestvére lesz ez a dögös SUV.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A 19 éves Verstappen brutális rajtja

További cikkeink a témában