Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

31 éven át, egészen tavalyelőttig minden évben megrendezték az Észak-Amerikai Autókiállítást. Megmondjuk, mi lesz idén helyette.

Na jó, olyan, hogy Detroiti Autószalon hivatalosan nem is létezik. Az 1989 óta minden esztendőben megtartott nagyszabású autókiállítás hivatalos neve: NAIAS, azaz North American International Auto Show. Volt.

Ha most bepötyögjük a böngésző címsorába, hogy naias.com, valami furcsa dolog történik. Átkerülünk a motorbella.com domainra, ahol egy egyelőre eléggé szedett-vedett módon összetákolt oldal fogad minket azzal az örömhírrel, hogy új hajnal virradt az autózás korára, mi pedig egy izgalmas új show részesei lehetünk, ha elballagunk jövő szeptemberben Detroitba.

Ez az új show lesz a Motor Bella. A nevet (és a rendezvényt) eredetileg egy európai szupersportautókat bemutató fesztiválnak szentelték volna a szervezők, de a pandémia átírta a dolgokat. A NAIAS (vagyis a Detroiti Autószalon) tavaly elmaradt és a járványhelyzet elhúzódása miatt az idei rendezvényt is egyre későbbre kellett tolni. Aztán a menedzsment úgy döntött, mindent megváltoztat.

A szeptember 21. és 26. között megrendezendő Motor Bella jóval rövidebb lesz, mint az általában minimum egy hétig tartó eddigi autókiállítás. A zárt kiállítócsarnokok helyett a biztonság kedvéért nyílt terekre szervezik az eseményt, és az M1 Concourse nevű másfél mérföldes privát versenypálya is a kiállítók rendelkezésére áll majd, hogy mozgásban mutassák be a portékáikat.

Ez az egész nagyon izgalmasan hangzik. Nem kizárt, hogy a részben kényszerű változtatásokkal mindenki nyer majd, és a jórészt statikus, emelvényekre kiállított, szépen bevilágított, de álló autók klasszikus megbámulása helyett valami jóval dinamikusabb parádét láthatunk majd 2021 őszén, Detroit egyik elővárosában, a nagyon is autósan csengő Pontiac határában.

Idén Frankfurt is Münchenben lesz (ha lesz):

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.