A Ferrari ismét végignézte, ahogy a Mercedes a szezonban ötödször hozza el az első két helyet, ami új rekord. Most már szembe kellett nézniük a valósággal.

Miután Lewis Hamilton megnyerte a Spanyol Nagydíjat, Sebastian Vettel és Charles Leclerc meg még a dobogóra sem ért oda, drasztikus változásra lesz szüksége a Ferrarinak.

Kiváltképp azért, mert a téli tesztidőszakban remekeltek Barcelonában, most meg üres batyuval távoztak.

Pedig élesítették a motorfejlesztésüket, valamint új kenőanyagot és aerodinamikai elemet is bevetettek, vagyis lehet, hogy más a gond. Mattia Binotto csapatfőnök most el is ismerte, ki kell vizsgálniuk a problémákat, nem kizárt, hogy nem megfelelő koncepció mentén építették meg idei autójukat.

Azt mondja, egyelőre túl korai lenne konklúziókat levonni, néhány nap elemzés után derülhet ki, hol csúszott el a szezon.

„Az egyensúllyal lehet gond, vagy a leszorítóerővel? Talán az autó koncepciójával? Nem tudom. Azt gondolom, nincs válaszunk erre, ezért nem is beszélnék most erről.”

Pillanatnyilag öt nagydíj után 96 pont a lemaradásuk a Mercedesszel szemben a konstruktőri vb-n, és most Monaco következik. Ez Vettel nem a legjobb nekik:

„Az alacsonyabb sebességű kanyarokban veszítünk időt és a monacói pálya pont ilyen kanyarokból áll.”

(Fotó: Scuderia Ferrari Twitter)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon