Az olaszok csak segítenek az amerikai csapatnak az elindulásban.

A Ferrari elnöke, Sergio Marchionne tisztázta, hogy semmi komolyabb kapcsolatuk nincs a most induló Haas csapattal, azt leszámítva, hogy segítenek nekik. A Haasnak rengeteg alkatrésze van a Ferraritól, ráadásul az olaszok szélcsatornáját használják, azt nem is említve, hogy Ferrari motorokat kapnak.

Sokan azt vélik feltételezni, hogy a két csapat között valami titkos szövetség van, és a Haas adatokat is szolgáltat a Ferrarinak, de Marchionne ezt nem így látja.

„A Haasnak csupán segítünk az elindulásban, semmi több. Csupán technikai eszközöket szállítunk nekik.”

„Úgy kell rájuk tekintenünk, mint egy partnerre, nem pedig úgy, mint egy második csapatunkra, és szerintem senkinek nem kéne többet belelátnia a dologba.”

A Haas Romain Grosjeannal és Esteban Gutierrezzel karöltve fogja megkezdeni az idényét, és mindkét pilóta arra számít, hogy a Haas Ferrarival való szövetsége útján majd az olasz csapatnál kaphatnak ülést. Marchionne szerint azonban még nagyon korai arról beszélni, hogy pilótákat vegyenek át a Haastól, vagy küldjenek oda.

„Grosjeant, mint embert nagyon szeretem, láttam is versenyezni, de nem ismerem közelről. Nagyon korai, és abszolút nem lenne helyes arról beszélni, hogy a Haas és a Ferrari pilótákat cseréljen. Boldogok vagyunk a saját pilótáinkkal, és örülünk Sebastiannak és Kiminek.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés