Gene Haas csapata leigazolható pilóták után kutat.

2016-tól egy újabb Forma—1-es csapattal bővül a rajtrács, mégpedig az amerikai Haas. A csapat jól halad az előkészületekkel, már lehetséges pilótákat is kijelöltek. Esteban Guttierez, aki a Ferrari harmadik pilótája a legnagyobb esélyes az első számú ülésre. Azonban a kaliforniai GP2-es Alexander Rossi is vezethetné a Haast. A csapatfőnök azonban azt sem zárta ki, hogy a NASCARban versenyző Danica Patrickot szerződtetik.

A lista nem csupán egy elképzelés, Haas szerint nagy eséllyel ebből a három névből fog kikerülni a két pilótájuk.

„Azt hiszem, hogy a kiválasztásunk komolysága egyre inkább biztosabb. Jelenleg elég kaotikus a helyzet az F1-es garázsokban. Egyes csapatok nagyon jól teljesítenek, míg mások nagyon rosszul. Azok közül, akikről azt hittük, hogy idén majd jól teljesítenek csalódást okoztak nekünk. A pilóták, akiket szeretnénk kiválasztani, olyanok is lehetnek, akik olyan csapatnál versenyeznek, ahol nincsenek megelégedve a körülményekkel. Véleményem szerint ők is tisztában vannak vele, hogy ha túl sok időt töltenek el, egy rosszabb csapatnál, akkor az egész karrierjük dugába dőlhet. Itt nem kis időket pazarolnak el a pilótákat, hanem teljes éveket is akár.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés