A Toyota bemutatta a Land Cruiser új generációját, amit nem került el a downsizing, mégis minden téren előbbre lépett, ezért továbbra is a terepjárók királyának ígérkezik.

1951-ben jelent meg a Toyota ikonikus terepjárója, ami egyszerűen elpusztíthatatlannak bizonyult, és az évtizedek alatt igazi legendává vált. A világ 170 országában több mint 10 millió példányt adtak el belőle az elmúlt hetven évben, és a kerek évfordulóra a japán márka bemutatta a Land Cruiser új generációját.

Az újdonság nem az a Land Cruiser, ami nálunk is kapható, hanem a nagyobb, V8-as modell utódja, amit itt már nem forgalmaznak.

2007-ben jelent meg a most kifutó széria, ezért a Toyotának bőven volt mit dolgoznia rajta, hogy az új Land Cruiser továbbra is minden téren a kategória csúcsmodelljének számítson.

A méretei nem változtak az elődjéhez képest, de nem is volt rá szükség,

az 5 méteres hosszával és 2,85 méteres tengelytávjával bőven elég tágas a hétüléses terepjáró. A dizájn vadonatúj, de megőrizte a Land Cruiser karakteres szögletességét, a teljesen LED-es fényszórókkal és a jókora hűtőmaszkkal mégis nagyon mainak érezni.

A belső tér már kétséget kizáróan modern a középen lévő nagy érintőképernyővel, ami okostelefon-kivetítésre is képes. Az új Land Cruiser igazi luxusterepjáró a felszereltségével is: a klímája négyzónás, az ülések nemcsak elöl, hanem

hátul is fűthetők és szellőztethetők is, és a hátsó utasokat kétképernyős multimédiás rendszer szórakoztatja.

A Land Cruisert nem kerülte el a downsizing, ezért kénytelen volt elbúcsúzni az elődje 5,7 literes V8-asától.

Az új modellt 3,5 literes biturbó V6-os benzinmotorral szerelik, ami 415 lóerőre és 650 Nm-re képes, és 6,7 másodperc alatt gyorsít százra. 3,3 literes biturbó V6-os dízel is választható, 309 lóerővel és 700 Nm-rel, és mindkét motorhoz széria a tízfokozatú automata sebességváltó.

Az összkerékhajtás magától értetődő, és megvan a Multi Terrain Select rendszer is, ami felismeri az adott terepet, és ahhoz igazítja a beállításokat.

A Toyota újdonsága a Multi Terrain Monitor, ami élőben mutatja a középső kijelzőn, mi található az autó alatt, ezzel is segítve a terepakadályok leküzdését. A futóműve aszfalton is ügyesebb lett az elődjénél.

A Land Cruiser is megkapja a legújabb vezetéstámogató asszisztenseket, így az autonóm vészfékezést, a sávtartót és az automatikus távfényszórót. A fogyasztása nemcsak az új motoroknak köszönhetően csökkent, hanem azért is, mert az autó tömegét 200 kilogrammal mérsékelték. A forgalmazása idén nyáron indul, és csak remélni tudjuk, hogy Európába is eljut az újdonság.

Ez is érdekelhet:

Megmentenénk egyet az utókornak ebből a limitált szériás Land Cruiserből

5,7 literes V8-as benzines, amivel a világ végére is elmennénk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Gyönyörű versenyautó a feltámasztott Bizzarrini 5300 GT Corsa Revival

További cikkeink a témában