Az orosz olajvállalat visszatérhet az F1-be, a McLaren óriási örömére.

A 64%-ban állami tulajdonú brazil Petrobras felbontotta szerződését a McLarennel, miután a dél-amerikai ország januárban megválasztott elnöke, Jair Bolsonaro lobbija célba ért – szerinte nem volt értelme a társulásnak.

Most az csak a kisebbik gond a wokingiak számára, hogy elesnek az 5 évre szóló, 782 millió brazil reálos, azaz mintegy 56 milliárd forintos összeg fennmaradó részétől, a nagyobb baj az, hogy üzemanyag- és kenőanyagpartner nélkül maradtak.

Felmerült, hogy Robert Kubica személyes szponzoráva, a lengyel PKN Orlen olajcéggel társulna a McLarennel, orosz sajtóértesülések szerint viszont az orosz Lukoil lesz a befutó. A Championat lap arról ír, hogy a felek már az idei Orosz Nagydíj versenyhétvégéjén tárgyalóasztalhoz ültek, ennél több infó viszont nincs, vagyis nem tudni, mikor lesz ebből valami, már ha lesz egyáltalán.

A Lukoilnak nem lenne idegen az autó-motor sport, és az F1 sem, korábban WTCC-ben és jelenleg a WTCR-ben is támogatott csapatot, illetve volt már az Orosz Nagydíj névadó szponzora is.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában