Egészen mást nézett ki a német csapat, pedig akkor már világbajnok volt a brit.

Lewis Hamilton egyszeres világbajnokként csatlakozott 2013-ban a Mercedeshez, azonban első körben nem őt nézték ki Michael Schumacher pótlására Nico Rosberg mellé, hanem egy nála rutinosabb pilótával szemezgettek: Nick Heidfelddel – derült ki mindez a Mercedes korábbi vezérigazgatójának, Nick Fry új, a Survive. Drive. Win. (Túlélni. Vezetni. Nyerni.) című könyvéből:

„Kezdetben nem igazán tudtam meggyőzni a Mercedes vezetését Lewis szerződtetéséről. Nemegyszer küldtek el azzal, hogy álljak elő más ötletekkel. Azt mondták, olyan valakit keressek, mint Heidfeld, aki nagyon szerette volna azt az ülést.”

A könyvből az is kiderült, hogy Paul di Restával is szemezgetett a csapat, és Jacques Villeneuve is szívesen ment volna a Mercedeshez.

A fordulatot pedig Niki Lauda érkezése jelentette, aki első mercedeses napján (még 2012 szeptemberében) csak annyit mondott Frynak, hogy „szerezzétek meg, én majd később bocsánatot kérek a Mercedestől”.

A csapat végül 2012. szeptember 28-án bejelentette, hogy leigazolták Hamiltont, aki azóta négy egyéni és öt konstruktőri címet szerzett a csapattal. Nem volt olyan rossz választás azért.

(Forrás: racefans.net, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hamarosan itt az új BMW X3

További cikkeink a témában