Íme Lewis Hamiltonék csodafegyvere.

A Mercedes a hibridéra 2014-es bevezetése óta egyeduralkodó, hat idényben hat egyéni és konstruktőri világbajnoki címet szerzett. A csapat pilótái képtelenek hibázni (legalábbis Lewis Hamilton), az autói pedig rendre közel hibátlanok és szinten minden elemében jobbak a mezőny többi versenygépénél.

A Mercedes technikai igazgatója, James Allison elárulta, melyik az a terület, amivel a többiek fölé emelkednek, vagyis elmondta a csapat sikerének titkát:

„Manapság a legfontosabb, hogy a legtöbbet tudjuk kihozni a gumikból. (...) A legnagyobb fejlődés, amit az elmúlt két-három évben elértünk az az, hogy úgy fejlesztettük az autót, hogy jobban kezelje a gumikat. Mindig gyors autónk volt, de mára már jobban bánik a gumikkal, mint ezelőtt bármikor.”

A jó gumikezelés 2019-ben sokkal nagyobb jelentőséggel bírt, mint a korábbi években. Az abroncsok gyors kopásából fakadó nehézségek viszonylag váratlan problémát okoztak a csapatok, pontosabban a pilóták számára.

A Ferrari például részben ennek is köszönhette szezon eleji nyeretlenségét, ugyanakkor ott van az ellenpélda: Lewis Hamilton és Max Verstappen is több alkalommal megmutatta, hogy mennyit jelent, ha valaki okosan tud a határon autózni a gyorsan kopó abroncsokkal.

(Forrás: GP Hírek, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés