A São Pauló-i Nagydíjon történtek miatt.

A Mercedes bár győzelmet ünnepelhetett a São Pauló-i Nagydíjon Lewis Hamilton révén, továbbra sem nyugszik bele, hogy a futam 48. körében az akkor még élen autózó Max Verstappen védekezés közben a 4-es kanyarban levezette a pályáról az őt támadó hétszeres világbajnokot.

Bár akkor vizsgálták az esetet, a sportfelügyelők nem büntették Verstappen véleményes manőverét, az indok az volt, hogy akkor még nem volt elérhető a holland onboard kamerájának felvétele. Most viszont már az, a Mercedes pedig egy közleményben rögtön jelezte,

mivel új bizonyíték került elő, így felülvizsgálati kérelmet nyújt be az ominózus incidenssel kapcsolatban.

Nehéz elképzelni, hogy az FIA változtatná a döntésén, de ha mégis így lenne, Verstappen már 5 másodperces büntetéssel is elveszítené São Pauló-i második helyezését és a harmadik helyre csúszna vissza, amivel a világbajnoki címért folytatott küzdelemben 14 pontról 11-re csökkenne előnye Hamiltonnal szemben. De az is lehetséges, hogy a holland a Katari Nagydíjon kap majd (rajt)büntetést.

Ez is érdekelhet:

Megvan, ki lesz Bottas új csapattársa az új csapatánál 2022-től

2022-ben bemutatkozik a sportág történetének első kínai pilótája a Forma–1-ben.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés