Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Szokatlan ötlettel állt elő az olasz Aznom manufaktúra, egy belevaló pick-upot építettek fényűző luxusautóvá, de a Palladium láttán kétséges az eredmény sikere.

A Rolls-Royce terepjárója ihlethette az Aznom legújabb modelljét, de a Palladium egészen más alapokra építkezik, mint a Cullinan. Az olasz márka korábban épített már egy furcsa limuzint a Ram pick-upjából, de akkor a külsőn még nem sokat változtattak, a Palladium azonban már a megjelenésével is fényűző luxusautó kíván lenni.

a stílusa legalábbis erősen megkérdőjelezhető. Pedig a részletei rendben vannak, a 22 colos kerekek, a fényszórók és a megvilágított hűtőmaszk önmagában jól néz ki, érdekesség a fiókként kihúzható csomagtér.

Az utasteret rendesen átépítették, csak a műszerfalról ismerni fel, hogy a Ram pick-upja adta az alapokat, egyébként mindent bőrbe húztak és fabetéttel borítottak be.

a nyolcfokozatú automata váltóval és összkerékhajtással a 2,65 tonnás behemót 4,5 másodperc alatt gyorsul százra és 210 km/óra a végsebessége. Csak tízet építenek belőle, úgyhogy nem lesz gyakori látvány az utakon.

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.