Az osztrák istálló nem felejt.

A Ferrari tavaly a mezőny egyik legerősebb energiaforrásával állt elő, ami mögött a rivális csapatok trükközést sejtettek. A nyomás hatására az FIA kivizsgálta az esetet, majd egy hatalmas botrányt kirobbantó titkos megállapodást kötött a maranellóiak annak szabálytalan, de az nem bizonyítható 2019-es motorjáról, plusz a szövetség egy új direktívát is kiadott, hogy elkerülhesse a hasonló trükközéseket.

A Ferrari idén messze nem a legélesebb kés a fiókban, a középmezőnybe esett vissza, a Red Bull csapatfőnöke, Chris Horner szerint pedig ez is ékes bizonyítéka annak, hogy tavaly csalt az olasz istálló:

„Mindenki levonhatja a maga következtetését a jelenlegi teljesítményükről. Tavaly voltak olyan versenyek, amiket megnyerhettünk volna, ha nem egy olyan motorral mentek volna, aminek teljesítménye teljesen különbözik a jelenlegitől.”

Horner szerint most pontosan azokkal az energiaforrás-részekkel szenvedhet a Ferrari, amelyek szerepeltek a titkos megállapodásban, továbbá úgy véli, hogy a motorgyártok között az erősorrend legaljára süllyedt az olasz istálló, a Mercedes, a Honda és a Renault mögé.

A Red Bull egyébként korábban kiszámolta, hogy a trükkös motorjának köszönhetően mennyi pénzt csalt el tőlük a Ferrari az előző szezonban:

Komoly kirohanása volt a Red Bullnak a Ferrari és az FIA titkos egyezsége miatt

Az osztrák csapat azt is kiszámolta, mennyi pénztől esett el. Nem kevéstől.

(Forrás: The Independent, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés