Elon Musk szerint a Tesla Model S megdöntötte a Nürburgring körrekordját a sorozatgyártású elektromos autók közt, de a hivatalos rekordra még várni kell. Ha igaz, azt a Porsche nem fogja annyiban hagyni.

Sajátos módon kommunikál a Tesla, hiszen nincs hagyományos értelemben vett sajtórészlegük, helyette a cégvezér Elon Musk osztja meg az újdonságokat pársoros bejegyzésekben a Twitteren. A legújabb poszt szerint

a Tesla Model S Plaid változatával sikerült megdönteni a Nürburgring körrekordját a sorozatgyártású elektromos autók között.

Elon Musk csak egy papírról készült képet osztott meg, amin egy 7 perc 35,579 másodperces, valamint egy 7 perc 30,909 másodperces köridő látható, alaposan megjavítva ezzel az eddigi rekorder Porsche Taycan eredményét, ami 2019-ben 7 perc 42 másodpercet jelentett.

Musk szerint a Model S teljesen szériaváltozat volt, ahogyan lekerült a gyártósorról,

pedig a gyártók gyakran egy kicsit jobb fékekkel, pályára való abroncsokkal és bukókerettel szerelve küldik az autójukat a pályára. Az eredményen fellelkesülve Musk is megígérte, hogy spéci aerodinamikával, karbonfékekkel és pályagumikkal is mennek majd egy kört. Sőt, egy pályára szánt szoftver érkezését is bejelentette.

A Nürburgring körrekordja régóta izgatja Elon Musk fantáziáját,

már 2019-ben köröztek a pályán a Model S hárommotoros példányai, ez a megoldás később gyártásba is került, ebből lett a ráncfelvarrott modell Plaid változata. Musk szerint akkor 7 perc 20 másodperces kört mentek vele, és a 7:05-ös időt sem tartotta elképzelhetetlennek, de ezeket az eredményeket akkor nem hitelesítették.

A Porsche nem egyszer döntött már körrekordot a Nürburgringen, és minden alkalmat alaposan dokumentáltak,

belsőkamerás felvételekkel, telemetriai adatokkal, és talán ezért végül a Tesla is közzétett egy videót, amin látható, hogy a pilóta az újfajta űrhajókormánnyal küzdött meg, és a szériaváltozathoz képest egy spéci műszeregység és egy kapcsolópanel azért volt az autóban.

Nézd meg, hogyan kergetik körbe a Tesla Model S-t a Nürburgringen, elég meggyőző a tempó:

Nem szokta annyiban hagyni a Porsche, ha elvesznek tőle egy rekordot, a Cayenne-nel és a 911 GT2 RS-sel is többször visszavette már az elsőséget a konkurens márkáktól, ezért csak idő kérdése lehet, hogy ismét a Nürburgringre vonuljanak a Taycan Turbo S talán még izmosabb, még gyorsabb változatával.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés