Húsz éve szűnt meg a Chrysler által alapított Plymouth, mivel már nem maradt helye a piacon. A márka utolsó autója egy Neon, ami nem a legizgalmasabb típus, de autótörténelmi jelentősége azért van.

Walter P. Chrysler még 1928-ban alapította a Plymouth márkát, hogy az olcsóbb tömegautók között is felvegye a versenyt a Forddal és a Chevrolet-vel. A kilencvenes évekre egyre kevesebb helye maradt a piacon a Dodge és az Eagle mellett, a márka utolsó önálló modellje a fantasztikus hot rod stílusú Prowler volt, a szintén retró PT Cruiser már Chrysler néven került forgalomba.

Az 1997-től forgalmazott Prowler volt a Plymouth utolsó önálló modellje, a márka megszűnése után egy évig még Chryslerként árulták

1998-ban jött ki a Pronto Spyder, egy 2,4 literes, 225 lóerős középmotoros sportkocsi, aminek a megvalósulására már nem sok esély maradt

1997-ben még a Plymouth alatt mutatkozott be a Pronto névre keresztelt tanulmányautó, aminek szériaváltozata Chrysler PT Cruiser néven került a kereskedésekbe

A Daimlerrel egyesült Chryslernél végül 1999-ben döntöttek róla, hogy két év múlva megszűnik a Plymouth, amely akkor már csak a Neon és a Voyager átemblémázott változatát kínálta. Az illinoisi gyárból utolsó autóként egy Neon gördült ki, amit eredeti állapotában őriztek meg az utókornak, szinte sosem használták, és most eladásra kínálják.

Az ezüstszínű szedán első ránézésre nem túl izgalmas autó, de utolsó darabként szinte minden létező extrát megrendeltek hozzá a bőrüléstől a CD-tárig, egyet kivéve: a kétliteres, 132 lóerős motor erejét nem automata, hanem kézi sebességváltóval lehet beosztani.

A hasonló példányok már nem túl értékesek, 2500 dollárt jó, ha adnak értük, de ennek az állapotán kívül autótörténelmi jelentősége van, ezért a Bring a trailer aukcióján már az újonnan érte kért 18 ezer dolláros árát közelítik a licitek.

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.