Nagyot ment a Red Bull már Daniel Ricciardo kerékcseréjénél is, de a megmagyarázása mindent visz.

Lewis Hamilton a harmadik helyről rajtolva megnyerte a Monacói Nagydíjat, pedig Ricciardo simán behúzhatta volna, de csak a második hely jutott neki, mert a Red Bull elfelejtette kivinni a kerekeket a második kerékcserére, így az ausztrál kénytelen volt hosszú másodpercekig várni, és várni. Igen, ez történt. Ez így elég abszurd, nem?

De tudod, mi abszurd még? A Red Bull, vagyis Chris Horner csapatfőnök magyarázata:

„Monacóban úgy alakítják ki a bokszokat, hogy a felső szinten van a vezérlés, alul pedig a szerelők dolgoznak. A gumimelegítő paplanban lévő abroncsok nem férnek el a garázsban,vannak, amelyeket kívülre kell tenni hátul. Sajnos amilyen gumikat kértünk, épp leghátul voltak. A szerelők kapkodni kezdtek, amikor úgy döntöttünk, hogy nem az előkészített lágy, hanem a szuperlágy gumikat kérjük. Azok az abroncsok voltak hátul, nem értek oda időben az autóhoz, nagyjából tíz másodpercet vesztettünk ezzel, és Daniel még így is Lewis mellé ért vissza, ez mutatja, milyen jó volt az utolsó köre a kiállás előtt.”

A monológ lényege: nem jó gumikkal várták Ricciardót, mert nem volt elég hely a garázsban.

A Forma–1 mindenféle pontverseny állását ITT nézheted meg.

Na cső!

(Fotó: AFP)

És a foci érdekel? Az Eb-t várod már? A magyarok győzelméért 250-szeres pénzt fizetnek, egy százast megér, nem?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés