Nagy dobás volt az Alfa Romeótól a Giulia és a Stelvio, a hátsókerék-hajtású alapra épített szedán és SUV, ami azonban nem sikerült tökéletesre. A kritikákat meghallgatták, és most ott változtattak a két modellen, ahol kellett.

2015-ben jött ki az Alfa Romeo legújabb büszkesége, a hátsókerék-hajtású és akár 510 lóerős Quadrifoglio változatban is kapható Giulia, majd egy évvel később követte a szabadidő-terepjárók közé érkező Stelvio. A két modell formája annyira jól sikerült, hogy még most sem volt szükségük változtatásra, a részleteken azonban csiszoltak egy kicsit.

Az Alfánál meghallgatták a kritikákat, és annak megfelelően alakították át a belső teret.

A középen lévő 8,8 colos képernyőt például érintőkijelzőre cserélték, és a menüjét is teljesen áttervezték, de aki nem akarja tapogatni, továbbra is használhatja az ülések közt lévő forgókapcsolót. A színek közt találsz újakat, a bordó, az arany és a sötétzöld fényezés mindkét modellhez nagyon illik.

A két modellben új a kormánykerék, átrendezték rajta a kapcsolókat, a váltókart kellemesebb fogású darabra cserélték,

és az utastérben felhasznált anyagokat is jobb minőségűnek ígérik. A Giulia és Stelvio felszereltsége is bővült, az adaptív tempomat a sebességhatárokhoz igazodik, a sávtartóval az autópályán és dugóban képes szinte önállóan vezetni az autót.

A motorkínálat nem változott, de arra eddig sem lehetett panaszod:

a kétliteres, négyhengeres benzines 200 és 280 lóerős lehet, az utóbbi összkerékhajtással, míg a 2,2 literes dízel 160, 190 és 210 lóerővel kerülhet az autókba, a Giuliának van egy 136 lóerős alapkivitele is. A csúcs pedig továbbra is a Quadrifoglio az ötszáztíz lóerős 2,9 literes biturbó V6-osával.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés