Spanyol lapértesülések szerint a Red Bull megkereste Fernando Alonsót, mielőtt felajánlotta Pierre Gasly helyét Alexander Albonnak.

A Red Bull a hét elején visszafokozta Gaslyt, helyére pedig a Toro Rossótól léptette elő az újonc Albont, vagyis a két pilóta helyet cserélt egymással.

A Mundo Deportivo szerint az RB már az Osztrák Nagydíj óta gondolkodott a francia versenyző leváltásán, ám Albon helyett a 2018-ban visszavonult, de azóta is visszakívánkozó Fernando Alonsót szerették volna Max Verstappen helyére.

Ezt azért érdemes fenntartással fogadni, mivel köztudottan nem túl jó a viszony a két fél között. Az RB korábban határozottan kijelentette, hogy nekik túl balhés a kétszeres világbajnok spanyol, és kisebb szájkarate is ment oda-vissza, plusz ott van még az is, hogy Alonsónak az osztrák csapat jelenlegi motorszállítójával, a Hondával sem felhőtlen a kapcsolata még a mclarenes idők miatt.

Ami viszont biztos, hogy az idény végéig Albon lesz a Red Bull (második számú) versenyzője, vagyis a thaiföldinek 9 futama van arra, hogy bebizonyítsa, helye van 2020-ra is.

Eközben a Mercedes....

(Forrás: fi1.com, fotó: Getty Images)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon