Régi-új botrány az M7-es ámokfutóinak Youtube-videója. Így legalább kiderült, hogy volt rendőrségi vizsgálat, megtalálták a dinamikus ifjakat. Vajon mi lett a büntetés?

„Ezeket nem lehet kikerülni bazmeg másképpen, mer’ nem néznek bele a visszapillantóba!” – nem úgy hangzik, mint egy vezetéstechnikai oktató bölcsessége. Nem is az: egy igazi barom magyarázza eképp a haverjainak, miért kerüli jobbról, a vészsávból, kétszáznál gyorsabban az M7-esen normális tempóban haladó autókat. A bátor cselekedetet videóra is vettek, mert ennél menőbb dolog kevés van, ha ettől nem nedvesednek a csajok és nem látszik majd a srácok szemében a faszább vagy nálam-rémület, akkor semmitől.

Láttuk már a videót évekkel korábban is, kedd éjjel Vályi Pista kiposztolta a Belsőségre, így került ismét a közbeszédbe, híradóba. Már a poszt kommentjei között olvasható volt a kocsi rendszáma és típusa, a vezető elérhetősége, ami persze nem feltétlenül tény, de azért elég jó nyom, ha valaki azt mondja, egy ilyen kalandnak nem a Youtube-feltöltéssel kellene véget érnie, hanem valami határozottabb hatósági eljárással.

Nem tudjuk, tényleg olyan könnyű volt-e megtalálni a kotonkesztyűs lazafiút és barátait, ahogy tűnik, vagy komolyabb nyomozást igényelt, a lényeg, hogy a rendőrség nem csak azonosította, hanem ki is hallgatta őket. Egy megfelelő jogrendszer alapja, hogy nem vélekedés, feltételezés vagy látszat alapján ítélnek el valakit, ha vét vagy bűnözik, hanem bizonyítékok alapján, ahhoz pedig egy ilyen videót alaposan meg kell vizsgálni, bonyolultabb dolog ez annál, mint hogy húzni a strigulákat a jobbról előzések, záróvonal-átlépések stb. sorában, hozzáadni még egy általános közúti veszélyeztetést és sebességtúllépést, hogy aztán az oszlop alján kijöjjön egy százezrekben vagy hónapokban-években mérhető büntetési tétel.

Bizonyára a rendőrség is kellő alapossággal járt el még anno, három év öt hónapja. Idézzük a szerda délutáni közleményüket, mire jutottak: „az eljárás során rendelkezésre álló adatok, információk, szakértői vélemények alapján a rendőrség megállapította, hogy a felvétellel kapcsolatban szóba jöhető szabálysértések, bűncselekmények részben elévültek, részben nem valósultak meg. A felvétel ismételt feltöltése kapcsán a rendőrségnek – az előzőek alapján – további feladata nincs.”

Azért ne felejtsétek, srácok, csak az interneten vagytok halhatatlanok.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Még nagyobb szám lett a hat és hét üléssel is kérhető Mazda CX-80

További cikkeink a témában