Ha így fejlődik a tuningshow, néhány év múlva egy hétvégén letudhatjuk majd az év összes érdekes rendezvényét. 2014-ben kilenc kiállítást szerveznek a Hungexpóra az AMTS-en belül.

Kezdjük a nem rövid, de egyáltalán nem unalmas felsorolással: Carstyling.hu Tuning Show 2014, Autómárkák, importőrök kiállítása, Budapest Motor Fesztivál, Gymkhana Országos Bajnokság, EMAT 2014 – Rusty Rodders Hot Rod Show és Devils Motor Show, Hungarian Stunt Riding Championship,
 ANK – Magyarok a Világ Járműgyártásában, Budapest Tattoo Expo 2014. Ez nem a Hungexpo éves rendezvénynaptára, hanem a március 21–23-a között rendezendő Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) néven összefoglalt rendezvények kibontása. Igen, ez kilenc darab, de egy belépővel látogatható.

A Hungexpo hat csarnokában, összesen 90 ezer négyzetméteren mintegy 1200 járművet állítanak ki, ha ez nem elég, folyamatos programok lesznek bel- és kültéren egyaránt, de ha még erre is csak fintorogsz, az már biztos tetszeni fog, hogy a rendezvény harmadik napján átépített Volkswagen Eost sorsolnak ki a látogatók között – akik biztosan sokan lesznek, de egy lottóötöshöz képest fantasztikusan jók az esélyeid. Ugye, hogy érdekel a dolog! Akkor mondjuk a részleteket:

A Carstyling.hu Tuning Show nem csak Magyarország legnagyobb tuningrendezvénye, hanem nemzetközi szinten is jegyzett esemény. Az egyedileg átépített autók, hazai és nemzetközi tuningcégek és klubok standjai mellett persze nők is lesznek, köztük a legszebb is: megbizonyosodhatsz róla, hogy okkal lett Leonie Hagmeyer-Reyinger Európa tuning szépségkirálynője (aki egyébként már járt nálunk, és elég jó képek készültek róla). Az Autómárkák, importőrök kiállításán a korábbinál több szériaautót állítanak ki, köztük több, itthon még nem látható típust.

A legnagyobb hazai motorkiállításon, a Budapest Motor Fesztiválon bemutatkoznak a motorimportőrök és márkák, a legújabb modellek, a háttéripar, valamint a sportszövetségek és más szervezetek. A Gymkhana Országos Bajnokság nemzetközi profikkal, sok száz lóerős autókkal és hazánk legjobbjaival kezdődik, aki pedig nem csak lelátóról nézné az igencsak látványos versenyt, akár a pilóták mellé is beülhet.

Az EMAT 2014 – Rusty Rodders Hot Rod Show és Devils Motor Show a Visegrádi Négyek országai bajnokság (V4 Customs), a kelet-európai motorépítő bajnokság, valamint a Motorépítő Világbajnokság hivatalos állomása és a Magyar Hot Rod Autóépítő Bajnokság (Rusty Rodders Hot Rod Show) fordulója egyben. A nemzetközi megmérettetésen a legjobb épített motorok és hot rod autók versenyeznek. Szakmai zsűri és a közönségdíj dönt, a győztes motor pedig kijut a világbajnokságra.

2009-től a világon először Magyarországon nyílt lehetőség a nagy teljesítményű motorokkal végrehajtott látványos akrobatikus gyakorlatokat bemutató stunt riding versenyzők számára, hogy egy hivatalos kupasorozaton versenyezhessenek nagy teljesítményű motorjaikkal– a Hungarian Stunt Riding Championship évkezdő fordulója idén is az AMTS-en lesz. Az ANK - Magyarok a Világ Járműgyártásában című kiállításon nem csak történeti áttekintést, hanem számos hírességet is ígérnek a szervezők, úgy mint Bocsi Attilát, akivel együtt az általa tervezett Peugeot 208 T16 Pikes Peak versenyautó is hazánkba érkezik, vagy a luxusautók tervezőjeként ismert Tárnok Zsoltot, aki új koncepcióját leplezi le a show keretei között.

Az autós-motoros tematikától kicsit eltérő, de azért nem annyira távoli világ a tetoválásoké: hetedszer tartják meg a Budapest Tattoo Expót, ahol persze nem csak a már vagy még nem tetovált látogatókat várják többek között koncertekkel és extrém divatbemutatóval.

Nyerd meg az öt páros belépő egyikét!

Ha nem elégszel meg azzal, hogy megnézed majd a képes tudósításunkat, menj el személyesen! Ha helyesen válaszolsz az alábbi kérdésre, már esélyes is vagy, hogy egyike legyél az öt szerencsésnek, aki kétszemélyes belépőt nyer az AMTS-re.

Ki tette ismertté a Gymkhanát?

A) Ferjáncz Attila
B) Ken Block
C) Niki Lauda

A megfejtéseket a [email protected] e-mail címre, AMTS tárggyal várjuk 2014. március 19-e éjfélig. Sorsolás másnap, a nyerteseket e-mailben értesítjük.  

(A fotók a tavalyi show-n készültek.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában