A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene elmondása szerint semmi problémája nincs azzal, hogy Sebastian Vettel időnként elragadtatja magát, de úgy gondolja, hogy ennek nem a pilóta frusztráltsága az oka.

Vettelnek elnézést kellett kérnie a Nemzetközi Automobil Szövetség verenyigazgatójától, Charlie Whitingtól, amiért sértő kijelentéseket tett rá a mexikói Nagydíj során, utasítva Whitinget, hogy „kopjon le”, míg a versenybizottság azt latolgatta, hogy megbüntesse e Max Verstappent.

Míg Vettel beismeri, hogy elvesztette a fejét az eseményen, a német állítja, hogy nem a frusztráció volt az oka. Arrivabene nem bánja, hogy a pilóta kimutatja érzelmeit, még ha ez azt is jelenti, hogy Mexikóban közbe kellett avatkoznia rádión.

„Semmi problémám sincs Sebastiannal - mondta Arrivabene. - Ahogy már korábban is sokszor elmondtam, Sebastian elég temperamentumos. Néha azt gondolom, hogy több benne a latin vér, mint a német. Azt hiszem, Christian Horner ezzel ugyanúgy tisztában van, mint én.”

„Nagyon temperamentumos és szenvedélyes, különösen mikor a mérkőzéseken vezet. Ez nem a frusztráltságán múlik. Amikor eltérőek az elvárásaink, akkor mindketten elégedetlenek vagyunk. Viszont sohasem adja fel, tudja hogy kell küzdeni.”

„Amikor az adrenalinja az egekben van, akkor talán hajlamos olyan szóhasználatot választani, ami túllő a célon. Az én feladatom viszont az, hogy ahogyan Mexikóban is, felhívjam és rászóljak, hogy arra koncentráljon, amit csinál.”

Arrivabene hozzáteszi, hogy nem volt negatív felhangja annak, hogy megkérte a négyszeres világbajnokot, hogy a vezetésre koncentráljon.

„Mindennap beszélek Sebastiannal és nemcsak a mexikói mérkőzés után. Néhányan talán úgy gondolhatják, hogy feszültség van köztünk. Erről szó sincs, mi csupán őszinték vagyunk egymással. Őszinte, nyílt és egyenes a kapcsoltunk, és ha engem kérdez – ugyanúgy, ahogy ez a legtöbb emberrel előfordul – néha egy állásponton vagyunk, néha nem.”

„Remek kapcsolatunk a mindennapos, őszinte visszacsatolásokon alapszik. Tisztelem őt mint négyszeres világbajnok pilótát. Minden erejét belefekteti a munkájába. Néhány hónappal ezelőtt, én is elragadtattam magam, de nem kritikának szántam. Tisztázni szeretném ezt, egyszer és mindenkorra.”

„Mivel teljes erejével a munkájára koncentrál, ezért – ahogy ez Mexikóban is történt - néha rá kell szólnod, hogy ’hello Seb, nyugodj meg, nézz előre és koncentrálj.’ És ha engem kérdezel ezzel nincsen semmi baj, de akár őt is kérdezheted, megfogja ezt erősíteni.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Mennél egy kört egy Mustanggal? Így soha ne!

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

További cikkeink a témában