A magyar fejlesztésű Modulo lett az első elektromos busz, amivel átszelték keresztben az észak-amerikai kontinenst.

80 nap alatt elektromos autóval a Föld körül – erre vállalkozott a 80edays túra keretében néhány Tesla és egy kínai villanyautó, a Denza mellett a magyar Evopro által fejlesztett Modulo elektromos busz is. Az üvegszál-kompozit anyagú, moduláris felépítésű busszal idén már nyertek egy díjat Párizsban, ahová a busz saját lábon ment el, és ez a 3000 kilométeres túra adta az ötletet a még nagyobb vállalkozásra.

Már a 80edays első, európai szakasza is 1400 kilométert tett ki Barcelonától Lisszabonig, majd az elektromos autók kompra szálltak, és a kanadai Halifaxnál értek partot. Innen következett a kaland észak-amerikai szakasza, amelyhez a Modulo három nap késéssel tudott csatlakozni. Mégis sikerült behoznia a Teslákat a New York, Kansas City, Denver és San Francisco érintésével Los Angelesig tartó távon.

Út közben a Modulo megállt többek között a Google főhadiszállásán, és a Tesla gyárát is megtekintették Freemontban. A busz belső terét az utazás előtt átalakították, így egy kis hálóhely, konyha és étkező szolgálja a legénység kényelmét. További előnye, hogy a Modulo ugyanott tölthető, ahol az elektromos autók, és a hatótávja is felveszi a versenyt velük. Az Evopro busza végül július 5-én, 7800 kilométer megtétele után ért Los Angelesbe, az első elektromos buszként, amely átszelte a kontinenst.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés