A második generációs kabriót már az A3 szedán alapjaira építették, így jelentősen nagyobb lett elődjénél.

A második generációs A3 kabriót elődjével ellentétben már nem a ferdehátú modell, hanem a nálunk készülő szedán alapjaira építették, ami a méreteiben is megmutatkozik: az új autó 18 centivel hosszabb (4,42 méter) és két centivel szélesebb (1,79 méter) lett az első generációs kabriónál, tengelytávja pedig szintén két centivel nőtt (2,6 méter). A megnövekedett méret egyik előnye, hogy az eddig csak szimbolikus csomagtartó 60 literrel nagyobb lett, így már 287 literes csomagtérbe pakolhatunk, a Volkswagen MQB platformjának köszönhetően viszont az autó így is 50 kilogrammal könnyebb, mint az elődje, mindössze 1365 kilogrammot nyom.

Az A3 kabrió kezdetben egy 1,4 literes, 140 lóerős és egy 1,8 literes, 180 lóerős TFSI turbó motorral, valamint egy kétliteres,150 lóerős TDI turbódízellel lesz elérhető, de a motorkínálat később kibővül egy 1,6 literes, 110 lóerős turbódízellel is, valamint várhatóan jövőre érkezik az S3-as csúcsváltozat kétliteres, 300 lóerős turbó motorral. Az alap hatfokozatú manuális váltó és elsőkerék-hajtás mellett a kocsi hétfokozatú duplakuplungos váltóval és Quattro összkerékhajtással is rendelhető lesz.

A technikai újdonságok között meg kell említenünk az Audi drive select menetdinamika-szabályozó rendszert, az MMI navigation plus navigációs rendszert, a LED-es fényszórókat, az adaptív felfüggesztést, valamint a Bang & Olufsen hangrendszert. Az új A3-as kabrió hivatalosan a szeptember 10-én kezdődő Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, ahol már várhatóan az autó áráról és az értékesítés kezdetéről is többet elárulnak majd.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában