700 lóerős hibrid hajtást kapott az új Audi Quattro tanulmány
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A Frankfurti Autószalonon bemutatkozó Audi Sport Quattro Concept első ránézésre nem sokat változott a 2010-es tanulmányautóhoz képest,de méreteiben és teljesítményében jócskán felülmúlja azt.

A hivatalos képek alapján annyit rögtön megállapíthatunk, hogy a végleges tanulmány jóval visszafogottabb lett, mint azt a korábbi vázlatrajzok alapján sejteni lehetett, ez pedig akár jót is jelenthet – bár az Audi hivatalosan nem erősítette meg a sorozatgyártást, az ésszerű és visszafogott formaterv arra enged következtetni, hogy a németeknek nagyobb terveik vannak a Quattro koncepttel.

Ezt a feltételezést erősíti az a tény is, hogy az új autón csupán kisebb módosításokat fedezhetünk fel a három évvel ezelőtt bemutatott tanulmányautóhoz képest: az első lökhárító oldalsó légbeömlői jelentősen kiszélesedtek, a motorháztetőről eltűnt a szellőzőnyílás, és az autó új, Matrix LED fényszórókat kapott. A kocsi hátulján a csomagtartóra rögzített szárny eltűnése a legszembetűnőbb, emellett kicsit átrajzolták a fényszórókat és a kipufogókat is. Az autó formatervén is finomítottak, a korábbinál karcsúbb, sportosabb és távolról a shooting brake karossziériát idéző dizájn oldalról nézve határozottan különbözik a 2010-es kocsi robusztusabb vonalaitól.

Ami a képeken nem látszik, hogy a Sport Quattro Concept egy igazi óriás, amely elődjénél 32 centivel hosszabb (4,6 méter), tíz centivel szélesebb (két méter) és több mint öt centivel magasabb (1,4 méter) lett. Bár az Audinál szinte csak szuperkönnyű anyagokból (alumínium, szénszálas anyagok) dolgoztak, a nagy teljesítményű villanymotorhoz szükséges akkumulátorcsomag jelentette többlet azért elég markánsan kiütközik a kocsi 1850 kilogrammos tömegén.

Ezzel el is érkeztünk a tanulmányautó legérdekesebb részéhez: az új Quattróban az önmagában sem gyenge, 560 lóerős és 700 Nm nyomatékú négyliteres, ikerturbós V8-as motor mellett egy 150 lóerős és 400 Nm nyomatékú villanymotort találunk, így a kocsi összteljesítménye a 700 lóerőt is eléri. A nyolcfokozatú tiptronic automata váltóval és a Quattro összkerékhajtással 3,7 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig 305 km/h.

A hibrid hajtásnak köszönhetően a Sport Quattro fogyasztása így sem vállalhatatlan, száz kilométeren mindössze 2,5 liter (vagyis hajszálra ugyanannyi, mint a szintén Frankfurtban bemutatkozó BMW-hibrid), de ötven kilométert akár tisztán elektromos üzemben is képes megtenni. Szintén a gazdaságosság jegyében került az autóba a hengerlekapcsolási funkció is, amely a nyolcból négy hengert képes leállítani.

Hogy a Sport Quattro végül gyártásba kerül-e, innentől kezdve főleg az Audi tökösségén múlik: a 2010-es modellnél egyszer már visszahátráltak a gazdasági helyzetre hivatkozva, de az új tanulmány alapján ma már talán látnak fantáziát egy olyan autó gyártásában, amely teljesítményben az AMG Merciket és az M szériás BMW-ket is jócskán felülmúlja. Ha hihetünk a pletykáknak, leginkább egy limitált szériás modell gyártása valószínű, amiért mi is szívből drukkolunk.

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.