Az oldalkocsis Ural fogalom, de még létező fogalom, hiszen most is gyártják és az USA-ban is forgalmazzák. A legújabb elvárásoknak megfelelően ebből is készült tisztán elektromos hajtású, egyelőre csak egy példányban.

Még mindig készül oldalkocsis Ural, mi több, az orosz márka az egyetlen, ahol újonnan építenek oldalkocsis motorkerékpárt. A termék persze már csak a stílusában emlékeztet a régi elődre, a technikáját modernizálták, és az eladásai is szépen mennek. Még az Egyesült Államokban is forgalmazzák, és amióta Brad Pitt beszerzett magának egyet, elég népszerű.

Ha még nem láttad, mindenképpen nézd meg, miért őrületes móka egy oldalkocsis Ural:

Tényleg ilyen buli az oldalkocsis motorozás? Rögtön veszünk egy Uralt!

Oldalkocsizni menő, és ez a videó igazán szórakoztatóan mutatja be, hogyan is kell csinálni.

Most az Ural amerikai forgalmazója kísérletezik valami újjal, a Zero Motorcycles közreműködésével elektromos hajtásúvá alakított egy oldalkocsis motort.

Az eredeti helyére egy 61 lóerős és 110 Nm nyomatékú elektromotor került, és kihasználták azt is, hogy nemcsak a motorra, hanem az oldalkocsira is kerülhet akkumulátor, így az összesített kapacitása 19,5 kWh.

Az elektromos Ural ezzel akár 140 km/órával is száguldhat, egy feltöltéssel pedig 165 kilométert tehet meg. Egyelőre csak egy prototípust építettek belőle, de ha lesz rá elég érdeklődő, akkor sorozatban is készülhetnek a villanyhajtású oldalkocsisok.

Ez is érdekelhet:

Gyártásba kerül az elektromos Harley-Davidson

A hangja nem, de a stílusa marad Harley-s.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés