A koncepcióautókon már régóta kamerák helyettesítik a visszapillantókat, de a szériagyártásba egészen eddig még a hagyományos üvegtükrös megoldással kerültek az autók. A Lexus az elsők között adja gyártásba a kamerás visszapillantóval szerelt limuzinját.

Évtizedek óta üvegből készült tükörrel nézzük a mögöttünk lévő forgalmat az autókban, pedig a tanulmányautókon már régóta kamerás rendszerek váltják ki a hagyományos módszert. A megvalósításnak eddig jogi akadályai voltak, mostanra azonban, úgy tűnik, ezek is elhárultak, mert az autómárkák sorra adják gyártásba a kamerás visszapillantóval szerelt autókat. Az Audi e-tron és a Mercedes-Benz Actros után a legújabb Lexus is ilyen lesz.

Az ES a GS utódja lesz a japán márkánál, a világ más tájain már régóta kapható a típus, a legújabb generációja pedig nálunk is kiváltja az elődjét az Audi A6, az 5-ös BMW és az E-osztály kategóriájában. A típus egyik érdekessége a kamerával szerelt visszapillantó, amivel a Lexus az első lehet a személyautók között – az Audi ugyanis hivatalosan még nem, csak álcázva leplezte le a hasonló megoldással ellátott e-tront.

Minden országban más szabályok érvényesek, ezért kezdetben csak Japánban vezeti be a kamerás ES-t a gyártó. A hagyományos külső tükröket karcsú konzolra szerelt kamerák váltják, amivel csökken a légellenállás és a szélzaj, ráadásul a vezető is jobb képet láthat a szélvédő két oldalára tett 5 colos képernyőkön. A kamerák képe ugyanis állítható, amivel kiküszöbölhető a holttér, és éjszaka is jobban látszanak a mögöttes járművek.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Sainz olyan ajánlatot kapott, amivel még a Red Bull sem tud versenyezni

További cikkeink a témában