Sokan hiszik, de még a Tesla sem képes teljesen önállóan közlekedni, egy régebbi BMW pedig biztosan nem, amit ez a felelőtlen gyerek vezetett az utasülésről.

Még csak pár hónapja annak, hogy az Egyesült Államokban egy srác a minél nagyobb nézettségért úgy tett, mintha aludna egy Tesla kormánya mögött, majd a bekapcsolt Autopilot mellett hátra is mászott a hátsó ülésre, és betakarózott. Úgy tudni, hogy a mutatványt az édesanyja kamerázta, ami elképesztő felelőtlenség, hiába írták oda, mint a filmekben, hogy az egészet profi segítséggel és zárt pályán vették fel (hát persze).

A megtévesztő nevével ellentétben az Autopilot nem teljesértékű robotpilóta, hanem csak az autópályás vezetést könnyíti meg a sofőröknek azzal, hogy automatikusan tartja a sávot, fékez vagy kikerüli az akadályokat, de a jelenleg érvényes szabályok szerint a vezetőnek nem szabadna elengednie a kormánykereket, pláne nem aludhat és mászhat hátra.

a másikkal telefonozva, és az egészet egy cimborája veszi fel a hátsó ülésről. Az autóban még csak nem is radaros, hanem hagyományos tempomat van, azaz ha bármi történik, akkor igazán nagy lett volna a baj.

A hírek szerint a nézettségre vadászó videón egy 17 éves szlovén fiú szerepel, és a felvétel a rendőrségig is eljutott, akik ezért a manőverért megkeresték és felelősségre vonták a srácot. Reméljük úgy, hogy egy életre elmenjen a kedve még a kormánykerék mögötti vezetéstől is.

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.