Sok várakozás után végre megjelent az új Supra, és olyan nagy az érdeklődés rá, hogy az idei évben gyártandó mennyiséget már le is előlegezték. Most a versenypályára szánt változatot mutatja meg a Toyota.

A vadonatúj Supra szekere elég jól indult, az A90 néven kihozott limitált szériát már a bemutatója előtt elkapkodták a legnagyobb rajongók, akiknek a leleplezése előtt megmutatták, mostanra pedig a többi változatából is lekötötték az idei évben gyártandó mennyiséget.

Akinek az utcai változat nem lett volna elég izgalmas, annak itt a versenypályára szánt Supra.

A GT4 Concept, mint a neve is mutatja, egyelőre egy példányban létező tanulmányautó, de nem látunk okot rá, miért ne építené meg több példányban is a Toyota. A 4,46 méter hosszú versenygép ugyanis jóval dögösebb lett az utcai sportkocsinál, az egyedi légterelőkkel és ültetett futóművel együtt nyolc centivel hosszabb és néggyel alacsonyabb annál.

A háromliteres, soros hathengeres motor a szériamodellből került át, de az elektronikáját módosították. Újak az OZ Racing kerekek és mögöttük a Brembo fékrendszer, ahogyan az utasteret is átépítették, bukócső, kagylóülések és tűzoltó készülék került bele.

A Toyota azt mondja, ha lesz rá elég érdeklődő, akkor rendelni is lehet majd a Supra versenyautót.

Ez is érdekelhet:

Egy képre sorakozott fel az összes eddigi Toyota Supra

Felelevenítjük a típus történetét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Szokatlan végeredmény született a Kínai Nagydíj sprintkvalifikációján

További cikkeink a témában