Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Bravó.

Hol van egy kis anyázás vagy kocsirángatás ahhoz képest, amikor valaki konkrétan életveszélyt és/vagy balesetet okoz azért, mert úgy gondolja, hogy nemcsak igaza van, de ezt egyértelműen a tudtára is kell adnia egy másik közlekedőnek.

Ez történt csütörtökön is: egy Peugeot furgon és 62 éves vezetője Lepsény felé haladt az M7-esen, amikor bevágott elé egy Volvo, és rögtön befékezett. A kisteherautós megpróbálta elkerülni az ütközést, de

Csoda, hogy a sofőrnek csak könnyű sérülése keletkezett, ahogy az is, hogy a volvós visszatolatott segítséget nyújtani.

A helyszínre kiérkező rendőrök azonban megállapították, hogy a 46 éves vezetője a baleset előtt egy közlekedési konfliktust akart azzal megtorolni, hogy bevágott a Peugeot elé és hirtelen fékezni kezdett. Ellene közúti veszélyeztetés bűncselekmény elkövetése miatt indult eljárás, pedig laikusként azt mondanánk, ez simán beillett gyilkossági kísérletnek is.

Szerinted milyen bűncselekmény a büntetőfékezés?

Vannak még vezetők, akiknek nem kéne vezetniük:

(Forrás: Police.hu)

Player Autószalon

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.