Az önvezető elektromos crossoverek világában üdítő élmény egy olyan új modell bemutatójára menni, ami egy hagyományos kombi, alapból hátsókerék-hajtással, és hathengeres dízel is van hozzá. Az új BMW 3-as Touring éppen ilyen.

A 3-as sorozat az egyik legfontosabb típus a BMW-nél, ezért nem engedheti meg magának, hogy elsőkerék-hajtásra térjen át, mint az 1-es, ebben a kategóriában a vevőket még igenis érdekelheti az autójuk műszaki felépítése, és az is, hogy ezzel mit nyernek vezetés közben. Az új 3-as szedánról már tudjuk, amióta vezettük, hogy nagyon eltalálta a BMW, és most a kombit is kipróbálhattuk, méghozzá a legvonzóbb konfigurációban.

A Touring legalább olyan fontos a BMW-nél, mint a szedán, ha nem fontosabb.

Sok piacon ebből veszik a többet, ami abszolút igazolja a márkát, amikor 1987-ben először készített kombit a 3-asból. Az eltelt több mint három évtized alatt összesen 1,7 millió példány kelt el belőle, és egyre népszerűbb, amit jól mutat, hogy ebből ötszázezret csak a most leköszönő, 2012-ben bemutatott előző generációból adtak el.

A BMW-nél nem akarták újra feltalálni a kombit,

az újdonság pontosan úgy néz ki, ahogyan egy 3-as Touringot elképzelsz. Az új generáció, akárcsak a szedán, nyúlánkabb lett az elődjénél, 7 és fél centivel hosszabb, a tengelytávja négy centivel 2,85 méteresre nőtt. 4,71 méteres hosszával elég komoly benyomást tesz, a hosszú motorházfedelével és feszes vonalaival a BMW klasszikus dizájnját viszi tovább.

A legjobban pedig abban a konfigurációban mutat, ahogyan a BMW elhozta a bemutatóra. A Luxury kivitel sem lehet rossz, de az M Sport az igazi,

a nagyobb légbeömlős lökhárítóval, hátul kétoldalt kivezetett kipufogóval, ezzel a kerekekkel és ebben a kék színben telitalálat.

Széria a LED fényszóró, ami felárért akár lézeres is lehet, és fél kilométerre elvilágít, a hátsó lámpák pedig talán jobban állnak a kombinak, mint a szedánnak.

A 3-as sorozat a belső térben lépett nagyot előre, és ez a kombira is igaz.

Sokkal jobb a minőségérzet, a berendezés ebben a világos konfigurációban elég otthonos lett. A számlapokat már egy 12,3 colos képernyő vetíti, középen pedig ott a 10,25 colos érintőképernyő, amin tetszés szerint rendezheted át a tartalmat. A panorámatetővel, a hátul is fűthető ülésekkel és a hátul külön állítható klímával ez a BMW az utazóautók mintapéldája lehetne.

A kombi lényege a csomagtartó, és a BMW tökéletesen oldotta meg ezt a feladatot.

A mérete kereken 500 liter, ami csak ötliteres növekedés az elődéhez képest, de a padló fölötti rész 32 literrel lett nagyobb, a rakodópereme lejjebb került, és a nyílása is nagyobb lett. A hátsó üléstámlák három részre osztottak, úgyhogy négy utassal is vihetsz síléceket, ha pedig mindet ledöntöd, akkor 1510 literes rakteret használhatsz ki.

A Touring esetén hagyomány, és itt sem hagyták ki a külön nyitható hátsó szélvédőt, ami nagyon praktikus, ha csak egy-két dolgot akarsz pakolni.

A csomagtérajtó egyébként motorosan nyílik, akár láblendítésre is, és a praktikus megoldások sem maradtak el. Az egyik legjobb a négy fémsín, ami megkönnyíti a csomagok csúsztatását, elindulás után azonban gumipárnák emelkednek ki belőlük, hogy minden a helyén maradjon.

Szükség is lehet a csomagok rögzítésére, ha a 3-as Touring legjobb változatát vezeted. A kínálatban ott a 318d és a 320d, amiből biztosan több fogy majd, de

ha teheted, akkor a 330d-t válaszd, ami 265 lóerővel és 580 Nm nyomatékkal mindent úgy old meg, ahogyan szeretnéd,

5,4 másodperc alatt gyorsul százra és 250 km/óra a végsebessége, ami elég szép érték egy kombitól, miközben hat-hét literes fogyasztással lehet vele járni.

A csúcsdízelhez széria a nyolcfokozatú automata váltó és az összkerékhajtás, de ezzel csak még gyorsabb és kényelmesebb a 330d. Az állítható futóművel úgy fekszik a kanyarokban, mint az álom, és a München környéki utakon a komfortja is rendben volt. A remek fogású, vaskos kormánykerékkel pontosan arra fordul, amerre szeretnéd, és

nem kell sok hozzá, hogy elfelejtsd, igazából egy családi kombit vezetsz.

Ha bírod az elektromos autózást, akkor érdekes lehet, hogy mostantól a Touring is elérhető lesz konnektorról tölthető, zöld rendszámos hibridként.

A 330e-t éppen egyszerre próbáltuk vele, egyelőre lépcsőshátúként, de a kombi is kész van belőle. Az akkumulátor elhelyezése miatt a csomagtere 130 literrel kisebb, de más kompromisszumot nem kell kötnöd, egy sportosan vezethető, de elektromosan is használható BMW-t kapsz vele.

De ha inkább azért nézel dízel kombit, mert sokat és messzire kell menned, akkor a BMW minden asszisztenst megad, ami leveszi a terhet a válladról, a sávtartó és távolságtartó rendszerek szinte maguktól vezetnek. Lehet szeretni a plug-in hibridet, mégis ezzel a hathengeres dízellel a legvonzóbb a 3-as:

a motorja kellemesen duruzsol, bőséges tartalékai vannak, és nem kell gyakran tankolnod,

ami elég megnyugtató, ha a crossoverek korában is a hagyományos autókért dobog a szíved.

Ez is érdekelhet:

A konnektorról tölthető hibrid lenne a legjobb 3-as BMW?

Kipróbáltuk a zöld rendszámos BMW 330e-t.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában