Az 5-ös BMW második generációjából épített B7 Turbóval is az volt az Alpina célja, mint az elődjével: megalkotni a kor leggyorsabb négyajtós autóját.

A nyolcvanas évek elején jelent meg a BMW 5-ös sorozatának második generációja, és az Alpina saját változata 1984-re készült el. A B7 Turbo esetén az 535i-ben dolgozó 3,4 literes, soros hathengeres motort vették alapul, amely gyári állapotában 218 lóerőre és 310 Nm nyomatékra képes, de még bőven rejlettek benne tartalékok.

Az Alpina a motorvezérlés átprogramozásával, módosított hengerfejjel, könnyebb dugattyúkkal, új főtengellyel, speciális kipufogórendszerrel és persze a KKK turbófeltöltővel szerelte fel a soros hathengerest.

A teljesítményét nem akarták 300 lóerő fölé fokozni, ezért 0,7 barra állították be a turbónyomást, hogy elérjék ezt az eredményt.

A képeken látható példány azonban a környezetvédelmi előírások miatt  katalizátorral szerelt változat, amely azonban nem gyengébb, hanem éppen erősebb lett,

320 lóerő a teljesítménye és 509 Nm nyomaték leadására képes.

Az ötfokozatú kézi sebességváltót a Getrag, a lengéscsillapítókat a Bilstein, a fékrendszert a Girling szállította hozzá.

A B7 Turbo teljesítményét illetően még az Alpina sem tudott egyértelmű adatot közölni.

Amikor ugyanis a német Auto Motor und Sport tesztelte az autót, akkor a katalizátoros modell 6,1 másodperc alatt gyorsult százra és 265 km/órát ért el, a svéd Teknikens Värld tesztjén azonban 4,8 másodperces gyorsulást és 270 km/órás végsebességet regisztráltak.

Bármelyik érték figyelemreméltónak számít egy ’86-ban gyártott autótól, amelyet az Alpina kívül és belül is a saját stílusában alakított át. Az Alpina kerekek, a sportkormány, az egyedi váltógomb, a Recaro sportülések és

a 300 km/óráig skálázott sebességmérő láttán nincs, aki ne kívánná a légterelővel gazdagon öltöztetett limuzint.

1987-ig összesen 278 példány készült az Alpina B7 Turbóból, és a katalizátoros ritkább, abból csak 42-t gyártottak, ez az egyik. Csak 1988-ban helyezték forgalomba, és Hollandiából került az Egyesült Államokba, ahol most 139 ezer kilométerrel árulják. A Bring a trailer aukcióján lehet rá licitálni: három nappal a vége előtt 25 ezer dollárnál tart az ára, ami 8 millió forintnak felel meg.

Ez is érdekelhet:

A korának leggyorsabb szedánja volt ez a turbós Alpina

Az első 5-ös sorozatból építették.

Amerikai V8-as motorral dobták fel ezt a BMW 535i-t

Nem biztos, hogy jobb, de az biztos, hogy sokkal erősebb lett.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tömény elegancia ez az 1991-es Honda Legend Coupe

További cikkeink a témában