A BMW i8 szériaérett változata egy tökéletes arányú, karcsú és vonzó sportkocsi lett, 353 lóerős hibrid motorral.

Míg a Vision Efficient Dynamics néven futó tanulmány inkább egy futurisztikus, enyhén bumfordi megjelenésű jármű volt, addig a végleges i8-ban már egyértelműen a sportos és praktikus jegyek dominálnak – ezt a stílusváltást figyelhetjük meg a továbbra is felfelé nyíló, mégis sokkal ízlésesebb ajtókon, vagy például az utasfülke kialakításán, ahol meredek ötletek helyett most már egy többnyire hagyományos, sportos kocsibelsővel találkozunk.

A sportosság szerencsére nem csak a megjelenésre vonatkozik, az i8-at ugyanis egy 362 lóerő összteljesítményű és 570 Nm nyomatékú hibrid motor hajtja, amellyel az autó 4,5 másodperc alatt éri el a százas tempót, a végsebessége pedig a németeknél megszokott 250 km/h-nál tetőzik az elektronikus korlátozás miatt. A hátsó tengelyeket hajtó, 1,5 literes, háromhengeres turbómotor 231 lóerős teljesítménye az autó 2,5 literes fogyasztásán is meglátszik, cserébe az első kerekeket hajtó 131 lóerős motorral az i8 teljesen elektromos üzemben is meg tud tenni 35 kilométert, így városban akár teljesen ki is iktathatjuk a benzinmotort.

Ha nem így teszünk, akkor az autó hatótávolsága gazdaságos üzemmódban a 600 kilométert is eléri, tehát az i8 nem kényszerít minket kellemetlen kompromisszumra a környezettudatosság érdekében. Ha viszont a Frankfurti Autószalonon ennél is zöldebb járgányt keresünk, akkor is érdemes a BMW standja környékén maradnunk, hiszen ott mutatják be az i3-at is, amely a BMW első, teljesen elektromos hajtású sorozatgyártott autója.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés