Egy nagydíjat kellene kihagynia.

45 különböző szervezettől kapott levelet Lewis Hamilton, amikben arra kérik, hogy bojkottálja, azaz hagyja ki a Forma–1-ben idén debütáló Szaúd-arábiai Nagydíjat, mondván az ázsiai ország többszörösen is sárba tiporja az (alapvető) emberi jogokat – elég csak arra gondolni, hogy egyenjogúságért küzdő nőket kínoznak meg és végeznek ki –, ezzel a nagyszabású sporteseménnyel pedig csak a nevét szeretné tisztára mosni.

Azért Hamiltonhoz érkezett a felkérés, mert a brit (csapatával, a Mercedesszel együtt) többször is határozottan kiállt a rasszizmus és a diszkrimináció minden fajtája elleni harc mellett – a Mercedes például a Black Lives Matter-mozgalom eszméi iránti elkötelezettsége jegyében festette feketére az autóját 2020-ban –, valamint mert hétszeres világbajnokként a szavai sok helyre eljutnak.

És ha már Szaúd-arábiai Nagydíj:

Rakétatámadás érte Szaúd-Arábiát, a Formula E-futam lehetett a célpont, veszélyben az F1-es nagydíj is

Egyelőre sem az FIA, sem az FE, sem pedig az F1 nem reagált a történtekre.

(Forrás: The Guardian, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

A Volvo végleg felhagyott a dízelmotoros autók gyártásával

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés