A sereghajtótól jöhet a Mercedes új igazolása, ha Valtteri Bottas lapátra kerül.

Kérdéses Bottas jövője, a szerződése ugyanis az év végén lejár a Mercedesnél, és bár a csapatnak volt egy +1 éves opciós joga, nem élt vele – június végén aktiválhatta volna –, a finn sorsáról majd augusztusban döntenek Toto Wolffék.

Bottas utódjaként a 2018-as idény végén csapat nélkül maradt, jelenleg a Mercedes teszt- és tartalékpilótájaként ügyködő Esteban Ocon neve merült fel a legtöbbször – ezt a múltban effektíve a Mercedes meg is erősítette –, most azonban úgy hírlik, hogy az F1 egyik legnagyobb tehetségének tartott George Russell érkezhet Lewis Hamilton mellé.

A Mercedesnek nem lesz egyszerű dolga, ha meg szeretné szerezni a 21 éves britet, kontraktusa ugyanis hosszú távra szól jelenlegi csapatával, a Williamsszel, amelynek helyettes csapatfőnöke, Claire Williams egyértelművé tette, hogy ragaszkodnak fiatal pilótájukhoz:

„Elmondtam Totónak, hogy George három évre írt alá velünk, és mi nagyon komolyan számolunk vele a jövőben is. Ő nem megy innen sehova!”

A Mercedes egyébként nem zárkózik el attól, hogy Ocont elengedje, a pletykák szerint a Renault-nál vagy a Haasnál köthet ki.

Eközeben...

Bottas a Ferrarinál puncsol?

Nem élt az opciós jogával a Mercedes és új szerződést sem kínált eddig Bottasnak.

(Forrás: GPFans, PlanetF1, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés