A formájával a klasszikust idéző, de a technikájával vadonatúj G-osztály bemutatása után várható volt, hogy a tuningcégek is elkészülnek a saját átiratukkal. Most a Brabus mutatta meg, mit lehet kihozni a V8-as alapmodellből.

Nem a legizmosabb változattal kezdte a munkát a Brabus, az új G-osztályból ugyan már bemutatkozott a G 63 AMG, de elsőként a G 500-at dolgozták át. Gyengének persze ezt sem neveznéd már gyárilag sem, hiszen az AMG GT-ből is ismert 4 literes biturbó V8-as dolgozik benne, szériában is 422 lóerővel és 610 Nm nyomatékkal.

A Brabus tuningja nyomán a nyolchengeres 500 lóerőre és 710 newtonméterre képes, és két tizeddel hamarabb, 5,7 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, a végsebessége maradt 210 km/óra.

Szénszálas anyagból készült a motorházfedél, amire extra légbelépőket tettek, a tetőre elöl LED-es fényszórók, hátul indokolatlannak tűnő szárnyak kerültek. Az egyedi lökhárítókkal szerelt karosszéria alatt a 20 colos kerekek még nem tűnnek nagynak, de akár 23 colost is szerelhetnek fel a Brabusnál.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Öt autó, aminek a bemutatója után meg kellett változtatni a nevét

A Maserati csendes szellője az elektromos GranCabrio Folgore

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés