Maga a Daimler vezető formatervezője, Gorden Wagener hozta el Budapestre az egyik legújabb tanulmányautóját. A márka dizájnnapjának sztárja volt a Mercedes-Maybach Vision 6 Cabriolet, és azt is ünnepelték vele, hogy már 15 éve dolgoznak együtt magyar egyetemmel.

Gorden Wagener leplezte le a Maybach szédületes formájú luxusjachtját, ami nagyszerűen mutatott az Iparművészeti Múzeum főcsarnokában. A dizájner 39 évesen az iparágban a legfiatalabbként lett a Daimler vezető formatervezője, de megérte rábízni a munkát, hiszen azóta teljesen megújította a márkát. Neki köszönheti a Mercedes azt, hogy a kissé nagypapás, konzervatív gyártóból mindenki által vágyott, sportosan elegáns luxusmárka lett.

Néhány szóban el is árulta, miről szól a munkája. Két napja még Kaliforniában volt, mielőtt Budapestre érkezett, hiszen a világ minden pontján van formatervező stúdiójuk, és éppen ez a sokszínűség, a különböző látásmódok, a rengeteg inspiráció viszi előre a márkát. A Stuttgart melletti, sindelfingeni központban nemrég már jártunk, és leesett az állunk attól, amit ott láttunk. Ott próbálják meg megfogalmazni, mire is vágynak majd a jövőben az emberek.

Mint mondja, a dizájnerek legalább 5-6 évvel előre dolgoznak, már a 2022-es év autóit tervezik, miközben ennél távolabbra is pillantanak. De néha ki kell szakadniuk az autózás világából, és gyakorlatként berendezési tárgyakat, ruhadarabokat vagy éppen űrhajót terveznek, hogy tovább fejlődjön a kreativitásuk. A Mercedesnél a luxust is megpróbálják újraértelmezni. Szerintük a luxus olyan dolog, amire nincs szükséged, de nagyon vágysz rá.

Például ilyen a Mercedes-Maybach Vision 6 Cabriolet is.

A dizájnközpontban már látott kupé nyitott tetős változatban is szavak nélkül hagyja az embert. 5,7 méteres hossza és formája is csónakszerűvé teszi, akárcsak a fapadlós, fehér bőrbelsős, vintázs hangulatú, mégis ultramodern belső tér. Az országúti jachtot az SLS AMG Electric Drive hajtáslánca viszi előre, négy elektormotorral, 750 lóerővel, 4 másodperc alatti százra gyorsulással.

Bár nekünk beülni, és még hozzáérni sem volt szabad, nyilván az elképzelhetetlen értéke miatt, Gorden Wagener valószínűleg az egyetlen ember a világon, aki nyugodtan neki is támaszkodhat, miközben bemutatja. Nekünk elárulta, hogy már vezette is egyszer Kaliforniában, ahol először mutatta be az autót, még ha sajnos nem is tehette meg azt, mint Harley Earl, a General Motors legendás dizájnere, aki haza is vitte a tanulmányautóit.

A vezetőülést most Stefan Lengyel is kipróbálta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem magyar származású professzora, akitől maga Gorden Wagener is tanult az esseni egyetemen a kilencvenes évek elején. Most pedig a Daimler vezető dizájnereként szinte hazajár Budapestre, ahol a MOME tiszteletbeli professzora, és éppen a járműtervező szakirányos formatervező hallgatók munkáiról tart konzultációt, hiszen minden félévben kidolgoznak egy Mercedes-feladatot.

15 éve tart a Mercedes-Benz és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem közös munkája, ami nemcsak a csúcstechnológiát honosította meg, és az oktatás színvonalát emelte a magyar egyetemen, de a fiatal alkotók munkája, az általuk képviselt friss szemléletmód is hozzájárult a márka folyamatos megújulásához.

Például Filczer Balázs, akivel a Mercedes-Benz sindelfingeni dizájnközpontban találkoztunk, és aki a MOME gyakornokaként jutott ki, de itt végzett Dániel Tünde is, akit nemrég mutattunk be nektek, és aki ma az Audinál tervezi a jövő autóit. De a MOME végzőse volt az új Renault Twingo formáját jegyző Wittinger Csaba, és még sokan mások. Ki tudja, egyszer talán egyikük hozza el hasonlóan bámulatos tanulmányát Budapestre.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon